Biztos jól lennék ezután? (Hosszú)

Sziasztok!

A kérdésem az lenne, hogy vajon már jól lennék?

A történet a következő:

Nemrégiben (kb max egy éve) rájöttem, hogy a lányokat szeretem. Ezután (tavaly októbertől decemberig) volt egy nagyon rossz időszakom. Depressziós voltam, öngyilkossági gondolataim voltak, vagdostam magam. Nem aludtam rendesen, ami meg is maradt. Aztán úgy tűnt, minden rendben van. Vagyis a külvilág azt látta. Belül persze semmi sem volt rendben. A vagdosást abbahagytam, és az öngyilkos gondolatok is elmaradoztak. Összejöttem egy fiúval. ( Ez mind a külvilágnak szólt!!) Nem volt semmi OLYAN dolog köztünk. Elakartam nyomni, hogy valójában ki vagyok. "Jóba" lettem az osztály nagymenő csapatával. Nagyon rossz hatással voltak rám. Volt egy legjobb barátnőm, akit vakon követtem volna a szakadékba is. Nyáron együtt voltunk velük táborban, vegigbuliztuk az egészet. Nagyon homofóbok voltak, de nem érdekelt. Azt hittem végre megtaláltam az enyéimet. Hááát, nagyon nem!

Aztán jöttek megint a gondok. A fiúról kiderült, hogy megcsal. A barátnőm mondta, hogy beszéljek vele. (Ez volt most szeptemberben)

Ekkor már tetszett a barátnőm, de nem akartam elfogadni a helyzetet.

Mondtam neki, hogy jó, beszélek vele. Aztán szakítottam a fiúval. (Inkább voltunk nagyon jó barátok, mint egy pár.)

A legjobb barátnőm egyr többet hanyagolt el az állítólagos barátaink miatt. Én ekkor már nem annyira akartam velük barátkozni, láttam mennyire nem okésak.

Egyre kevesebb időt töltöttünk együtt. A gondoltam, hogy ez okés. (Nagyon nem volt az) aztán a karácsonyi szünet előtt már nem beszéltünk.

Majd utána se. Kb két hónapja nem beszéltünk.

Kb egy hónapja megint előjött a depresszióm. (Azt gondolom hogy egy ilyen fontos személy elvesztése lehetett a legjobb ok.) De most hozott magával egy új dolgot a vagdosáson kívül: az evészavart. Egy hónap alatt lefogytam 6 kg-t.

De, lettek közben igazi barátaim. Nagyon nehéz volt bennük megbízni, de amikor elmondtam végre, hogy meleg vagyok, nagyon örültek. Elképesztően jó érzés volt. Konkrétan elsírtam magam, annyira megkönnyebbültem. Ők elfogadnak olyannak amilyen vagyok, és ezért igyekszem megbízni bennük, és egy szétszakíthatatlan barátságot szőni.

Most volt a síszünet. Ezt végig bezárkózva töltöttem. (Csak enni mentem ki, és mosdóba.) Nagyon nehéz volt, de átvészeltem. Ezalatt megint elkezdtem valamennyit enni. Az éjszakákat igyekeztem nem végigsírni. Sikerült is nagyjából. Visszatérve az iskolába, még mindig nem beszélek azzal a lánnyal. Mellette kell ülnöm. Borzalmas érzés.

De! Két napja van megint suli, de lényegesen jobban érzem magam, mint amikor elkezdődött a szünet. Sok időt röltök a barátaimmal, és igyekszem nem egyfolytában rosszul érezni magam. Most már egyre jobban megy, és már igyekszem színes dolgokat is hordani. Kezdem egyre jobban érezni magam, hogy vannak barátaim, akikre számíthatok, és az lehetek aki vagyok.

Bár a volt legjobb barátnőmet még mindig szeretm, de igyekszem nem egyfolytában rá gondolni. Mondjuk ez nem nagyon megy.)

A kérdésem lényegében ezt összegéve az lenne, hogy most ezek után tényleg lehet, hogy már kezdek jobban lenni? Tényleg lehetek megint jól?

Köszi ha elolvastad, még nagyobb köszi, ha segítesz is. És bocsi hogyha túl komplikált, meg hasonlók.