Hogy nyilvánulhat meg az apakomplexus?

Rám sokszor mondták, hogy apakomplexusom van, leírom, miért, aztán döntsd el, az-e.

Apám totálisan lesz@rt, mikor gyerek voltam, kb levegőnek nézett, pedig nem váltak el a szüleim, együtt éltünk, csak ő nem akart lánygyereket. Soha egy jó szava nem volt hozzám, sosem vett ölbe, sosem beszélgettünk, puszit, simogatást, soha semmi ilyesmit nem kaptam tőle. Amikor férjhez mentem, akkor az esküvőn kezet fogott a férjemmel, és azt mondta neki, hogy vigyázzon rám, ez volt az összes érzelmes dolog egész életemben tőle.

Viszont én nagyon vágytam arra, hogy ne csak anyám szeressen, meg ne csak anyámnak legyek fontos, és már kicsinek is mindig felnőtt férfiakba voltam szerelmes. Nekem nem rémlik mind, de anyám szokta mesélni, hogy sosem voltam velem egykorúba szerelmes, például oviban az óvó nénim férjébe voltam beleesve, utána az egyik osztálytársam apjába, tanárnő férjébe, meg aztán volt egy hatalmas szerelmem, a városunkban egy rendőr pasas, akkor lehetett 40-45, mikor én volt 13-14. Minden nap arra vártam, hogy találkozzunk az utcán, leálltam vele beszélgetni, de semmi "olyat" nem mondtam, vagy csináltam, csak álmodoztam róla, hogy nekem ő lesz a férjem. Aztán középsuliban nagyon visszahúzódó lettem, és otthon voltam mindig, meg "regenyeket" írtam a szerelmeimmel kapcsolatban. Kik voltak a szerelmeim? Mind +30/+40es pasik, sztárok, meg ismerősök.

Húsz évesen összejöttem egy 35 éves férfival, aki úgy bánt velem, mintha a s*ggéből rángatott volna ki, de rajongtam érte, míg el nem hagyott. Padlón voltam, elmentem pszichológushoz, aki segített feldolgozni apám hiányát, de kimondva sosem lett általa az apakomplexus. Aztán összejöttem a mostani párommal, aki velem egykorú, és boldogok vagyunk

(Nem kérek privátot)