Ez mennyire súlyos hipochondria?
Decemberben kezdődött az egész egy rossz gondolattal, sose gondoltam volna, hogy ebbe ennyire bele lehet süllyedni és, hogy bele is fogok.
Több hónapon keresztül féltem emésztőrendszeri betegségektől, tüdőembóliától, agyi aneurizmától, alvás közbeni hirtelen haláltól és még rengeteg dologtól. Volt olyan, hogy kicsit bevertem a fejem és féltem, hogy meghalok - rohantam egyből CT-t csináltatni ami természetesen kimutatta, hogy semmi bajom de így se nyugodtam meg.
A legutóbbi eset 3 hete történt mikor száraz volt a torkom és erősen köhögtem és fémes ízt éreztem a számban, utána megnéztem és vér volt a nyálamban. Szaladtam az orvoshoz, hogy tüdőràkom van és ő mondta, hogy csak elpattanhatott egy ér az orromban vagy ott hátul és az jött fel, azóta nem fordult elő de fejben nem tudtam túl tenni magam rajta, állandóan a nyálamat ellenőrizgetem.
Ma reggel megláttam, hogy volt egy vércsepp a párnámon és egy kisebb seb a fülemen és nyílván onnan véreztem, ez már kínosan egyértelmű de mégis ott a gondolat, hogy mi van ha alvás közben vért köhögtem fel.
Nagyon fárasztó több hónapja így élni, sose gondoltam volna, hogy 20 évesen pont ilyen problémám lesz. Kicsit már elegem van belőle, állandó gyomorideg stb. Volt már valakinek hasonló? Hogy keveredtetek ki ebből?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!