Ez milyen személyiségzavar lehet, vagy milyeneknek az együttese? Normálisnak biztosan nem normális?

Egy jó ideje érzem, hogy valami nincs rendben velem. A dolgaim “bedurvulni” 14 évesen kezdtek, de előtte is voltak problémáim, amik miatt anyukám pszichiáterhez vitt. Ő sem tudott akkor diagnózist adni.

Ott kezdődik a sztorim, hogy mindig nagyon félénk gyerek voltak; kerültem a többieket, nem tudtam barátkozni. Emiatt apsergerre gondoltak nálam, de az összes többi tünet nincs meg, így nem diagnosztizáltak vele. Olyan 10 éves korom körül pánikrohamos kezdtem lenni, sokszor nem bírtam enni napokig, vagy hányingeres pánikrohamom volt (hányásfóbiával megspékelve), vagy nem kaptam levegőt. Egész tinikorom azzal telt, hogy kipécéztek az osztálytársaim, durván bántalmaztak szóban és fizikailag is, 2 iskolát is váltottam. Emellett otthon is bántalmazott a testvérem, elnyomott. De egy egészséges emberben ezek nem hagynak olyan nyomot, mint bennem.

Elértünk 14 éves koromig. Otthagytam az iskolát. Estin tanultam, mert képtelen voltam a kortársaim közé menni. Ekkor lettem anorexiás is. 175 centihez 45 kilora fogyasztottam magamat. Jelenleg nem vagyok kórosan sovány, de mindig bennem van egy gát az evéssel kapcsolatban, rettegek a hízástól.

Ami jelenleg jellemez: Nem dolgozom, nem tanulok, rettegek az elutasítástól, rettegek a feladatoktól, rettegek a legapróbb teendőktől és rettegek a társas kapcsolatoktól. Rettegek a kudarctól, nincs motivációm. Nem merek emiatt nyelvet sem tanulni, mert mi van, ha nem megy. Vezetni sem merek, hiába van jogsim, mert rettegek, hogy az nekem nem megy. Az önbizalmam nulla. Undorom attól, ahogyan kinézek. Nem merek smink, beállított haj nélkül utcára menni, mert azt érzem, csak akkor vagyok valaki, ha tökéletesnek nézek ki.

Ha valaki megszól, azt nagyon rosszul viselem, ha másokhoz hasonlítanak úgy, hogy “bezzeg ő”, akkor leírhatatlan utálatot érzek az iránt, akihez hasonlítottak, kikelek magamból, dühroham, kiborulok. Ha valaki nem tart elég jónak, vagy megmondja mit kéne csinálnom, vagy kritizálja, hogyan élek, akkor is nagyon kiborulok. Hiába tudom, hogy nem normális az életem, nem tudom elviselni azt, ha kritizálnak vagy nem tartanak megfelelőnek. Nem merem kifejezni a pozitív érzelmeimet. Azt, hogy szeretek vagy sajnálok valakit, szégyellnivalónak tartom, főleg a családom előtt, ezért sosem mutatom ki az ilyesfajta érzelmeimet. Ha megkérdezi tőlem az anyám, hogy szomorú lennék, hogy meghalna-e, azt mondom neki, hogy nem. Pedig nagyon is az lennék.

Nincs énképem. Mindig valaki más akarok lenni. Pl mindig arra akarok hasonlítani, akit bálványozok, a végletekig. Amikor anorexiás lettem, nagyon szépnek találtam egy vékony lányt, ezért fogyóztam le. Majd megtetszett egy fiú, akinek a popsisabb lányok jöttek be, ekkor felhízlaltam magam 65 kilóra. Újabban a stílusommal fejezem ki, hogy olyan akarok lenni, mint valaki más. De ez nem csak stílus, hanem megszállottan olyan akarok lenni. Jelenleg van egy nő, akit nagyon szépnek találok. Mellesleg férjezett, jó a stílusa, sokat utaznak. Amolyan jó élete van, amilyen tudom, nekem sosem lesz. Mégis akármit meglátok rajta, én is veszek olyan ruhát. Olyan helyekre akarok utazni, ahova ő utazik. Olyan képeket akarok magamról lőni, amilyeneket ő csinál. És ha összejön akár egy szett, akár egy kép, úgy érzem, én is olyan vagyok, mint ő. Rengeteget is költekezek. Havonta 100 ezer forintot biztos. (Ezt segélyként kapom+alkalmi kis ez-az). Majdnem minden pénzemet elszórom. Ha ideges leszek, vásárolok. 3 év alatt havi 100 ezerből csak 1 milliót tudtam félretenni. Ahhoz viszont nem nyúlok, ez az egy jó tulajdonságom van.

Akkor nagyon rá tudok kattanni dolgokra. Pl anno az anorexia miatt a fogyóra. Volt nyár, hogy a napozásra, hiába tudtam, hogy rákot okoz, órákat döglöttem kint, hogy minél feketébb legyek. Olyan jó érzés ilyenkor az a kontroll, amit gyakorolhatok a testem felett. Amikor valami bekattan, csak arra tudok gondolni, az teszi ki a napjaimat. Pl anno a kalóriaszámlálás.

Vannak depresszív időszakaim is. Ilyenkor minden nehéz, felkelni is az ágyból, öngyilkos gondolataim vannak, képtelen vagyok port törölni vagy egy mosást elindítani, sírhatnékom van, ilyenkor is minden idegesít, az is ha hozzám szólnak. 23 éves vagyok és nő.