A frontint lehet csak néha-néha bevenni? Vagy folyamatosan kell?
Nekem napi kettőt írt fel az orvos, de azt túl soknak találom, és egy közeli ismerősöm (aki orvos) azt mondta, hogy egyáltalán ne is szedjem.
De a kérdésem az lenne, hogy ha pl kb 2 naponta beveszek egyet, attól nem lesz semmi baj?
Ugye a papírján az áll hogy 2-4 hétig kell tartania maximum egy kezelésnek. De azzal kapcsolatban nem ír semmit, hogy úgy lehetne e szedni folyamatosan, ha nem minden nap veszem be.
Szorongás esetén írják fel. Én anyu halála után fél évig szedtem. Nagyon jól aludtam tőle, este 1 et szedtem.. De nem akartam függő lenni, íg abba hagytam, persze fokozatosan.
Te miért is szeded?
1. Még nem szedtem be egyet sem.
2. A pszichiáter írta fel nekem szorongásra.
Nem értelek, ha ennyire okos vagy és még orvos ismerősöd is van, akkor minek mentél pszichiáterhez? Nem vagyok a vakon gyógyszerezés híve, de ha valamiért kétségeid voltak a gyógyszerrel vagy az adagolással kapcsolatban, akkor miért nem kérdezted meg a pszichiátert mielőtt eljöttél? Vagy miért nem hívod fel, a csak azóta merültek fel benned ezek a kétségek?
Aztán meg jó esetben elmondod, rossz esetben nem mondod el neki, hogy nem szeded/néha bekapkodod, ő meg azt hiszi szeded, ennek megfelelően kezel(ne) tovább.
Én csak pszichológushoz mentem, diagnosztizálásra, én nem akartam pszichiaterhez menni, de ő tovább küldött hozzá, mert szükségesnek találta. Ennyi. Nem értem miért írod azt hogy "ha ennyire okos vagy" ... elvégre épp azért írtam ki ezt a kérdést mert nem tudom rá a választ.
De látom itt tényleg nem megyek sokra veletek. Az előző hozzászólással pedig csak az 1,2, válaszoló kérdésére, feltételezésére választoltam, azzal sem értem hogy mi a bajod.
És az hogy okos vagyok meg van orvos ismerősöm nem jelenti azt hogy lelkikeg is teljesen minden oké velem.. 😐
"Nekem napi kettőt írt fel az orvos, de azt túl soknak találom" - akkor ezt miért nem kérdezted meg tőle? Miért egy anonim fórumon, vadidegenektől? Vagy miért merült fel benned egyáltalán, hogy sok?
Pszichológus úgy dönt, hogy pszichiáterre van szükséged, aki úgy dönt, hogy gyógyszerre van szükséged, felírja, nem mondasz vagy kérdezel tőle semmit, majd kiírsz ide egy kérdést, hogy de szerinted az sok, az orvos ismerősöd szerint meg egyáltalán nem is kéne szedni. Hát szerintem ez okoskodás.
Hívd fel a pszichiátert és tedd fel neki a kérdéseid, mondd el a kétségeid. Ha nem túl sokára mész a következő ülésre akkor megvárhatod azt és megbeszélheted vele ott a gyógyszerezésed.
Amikor még felírta ezeket azt sem tudtam miről beszél. Nem ismertem ezeket a gyógyszereket.. Meg igazából a sírástól se nagyon tudtam koncentrálni arra amit mond...
És a szüleim szerint egyáltalán nem jó ez a gyógyszer, csupa rossz dolgokat mondtak róla, emiatt találtam én is soknak.
Én nem tudtam erről a gyógyszerről eddig semmit.
3 gyógyszert is felírtak nekem, és én elküldtem ezeket az ismerősömnek, és ő mondta hogy utána néz ezeknek, hogy melyik az amelyik tényleg segíteni fog nekem.
Kettőt ki is húzott belőlük, köztük a frontint.
Mondtam neki hogy rendben, akkor nem veszem be csak azt az egyet. De néha már annyira szorongok, és így nem tudom mit csináljak, neki meg nem merném elmondani hogy akkor mégis szedni szeretném, de tényleg csak nagyon ritkán, mikor már nagyon rossz a helyzet...
Azért írtam ki ezt a kérdést, hátha van valaki más is hasonló helyzetben (mármint hogy csak néha néha vesz be frontint) és reméltem hogy ő majd leírja a tapasztalatait...
Nemsokára megyek megint oda, akkor majd megbeszélem vele valahogy, de addig nem tudom hogy mit csináljak, nem tudom hogy az károsabb e ha ritkán veszem be, és nem ilyen kezelésszerűen, vagy sem...
"És a szüleim szerint egyáltalán nem jó ez a gyógyszer, csupa rossz dolgokat mondtak róla, emiatt találtam én is soknak. Én nem tudtam erről a gyógyszerről eddig semmit. 3 gyógyszert is felírtak nekem, és én elküldtem ezeket az ismerősömnek, és ő mondta hogy utána néz ezeknek, hogy melyik az amelyik tényleg segíteni fog nekem. Kettőt ki is húzott belőlük, köztük a frontint." Ők talán orvosok? Neked nem is kell semmit tudnod erről a gyógyszerről, nem vagy orvos. Ha nem bízol az orvosodban és nem követed az utasításait, hanem a ki tudja milyen végzettségű, de biztos nem pszichiáter szüleidre és ismerősödre hallgatsz, akkor mi a búbánatos pityerének jársz pszichológushoz/pszichiáterhez?
Hány éves vagy?
Ha nem bízol az orvosban keress másikat, de így bele se kezdj a terápiába, hogy az orvos döntését megkérdőjelezed, felülbírálod és laikusokra hallgatva szedsz/nem szedsz gyógyszereket.
Ne hallgass azokra, akik NEM értenek hozzá - ha ennyire nem bízol a dokiban akkor sehogy/semennyit ne vegyél be, vagy szedd úgy, ahogy előírta, de a legrosszabb, amit teszel, hogy össze-vissza elkezded bekapkodni, nem véletlenül írta fel úgy és azt, amit és ahogy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!