Mi vár a magamfajtákra?
Dolgozó értelmiségi vagyok. Amióta szakított velem a volt párom (kb 3-4 hónapja) rengeteget ittam, majd a pszichiáter által felírt gyógyszereket szedtem, majd úgy láttam, hogy az egész semmit nem ér. Néha szedtem, néha ittam, néha mindkettő. Az utóbbi hetekben apró szédüléseim vannak, érzem, hogy nem oké minden, talán csak a testem fáradt el, de rosszul alszom.
Nem kérek segítséget, se a pszichiater se a pszichologus nem segített. Itt állami környezetben max akkor foglalkoznak veled, ha ön és közveszélyes vagy, pedig valamilyen szinten még a kollégájuk is vagyok. Lenyúlós magánpszichológushoz meg nem fogok járni, nincs annyi keresetem, hogy ilyesmi beleférjen.
Mi várhat rám? Kezdek belefáradni az állandó pótcselekvésekbe és abba, hogy egy tehernek érzem csak a létezésem. Barátaim nincsenek és egyre tisztább, hogy a családomon kívül abszolut senkit nem érdekel mi van velem, mi van bennem. Úgy érzem, hogy ez már nem is fog változni.
Most biztos kapom majd a sarat az itteni közeg nagy részét is ismerve, de legalább kiírtam ezt magamból.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Hát ha magadtól nem megy és segítséget sem akarsz kérni, akkor rövidebb/hosszabb távon több/kevesebb szenvedéssel elpusztulsz, minden értelemben fokozatosan.
És igen, ez nem kérdés, hanem panaszkodás csak, törölhető
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A kettest kellene nagyon törölni innen. Sokkal jobb az ilyen emberi nyilatkozatokat olvasni mint a kérdésben, mint az ilyen agybetegeket mint a kettes, akinek konkrét hiányzó agyterületei vannak.
Kérdező nem tudok tanácsot de elolvastam max azt hogy ne igyál esetleg az egészséges életmóddal próbálkozz.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#4: Mi is a baj a válasszal? Azt kérdezte, mi lesz így vele, ez lesz.
#3: Szerintem ma normális ember az állami szférából nem remél segítséget. Az emberek magukra vannak hagyva. Ha szakember segítségére mégis nyitott vagy, akkor azt a magánellátásban kell keresned, és igen, meg is kell fizetni.
#2
A párod szakított veled. Sz@r érzés, teljesen oké, hogy fáj. Na de meddig? Mindenkivel megesett már ez a viszonzatlan szerelem történet, biztos hogy minden ember megtapasztalja ezt az érzést, hogy nem kell valakinek, aki viszont neki igen. Így vagy úgy, de ezen tovább kell lépni. Kicsit sirdogálj, amég úgy érzed nem szánalmas, de amikor már sajàt magad számára is kezd kellemetlen lenni akkor igenis embereld meg magad és állj fel. Menni kell tovább.
Azt írod 3-4 hónapja történt ez, pàr hónapot még adj magadnak, aztán igenis szedd már össze magad. Nem akarom véletlenül sem lenézni vagy lekicsinyleni a problémáidat, de ez akkor is csak egy szakítás volt. Nem valami komoly tragédia. Vannak ennél sokkal rosszabb és tényleg borzasztó dolgok az életben.
Inkább nèzd a jó oldalàt, esélyt kaptál arra hogy az igazit megtaláld. Aki előtte volt, az nem az igazi volt.
Szakítás miatt szerintem felesleges pszichológiai segítséget igénybe venni. Nem trauma ért, nem erőszak, nem közeli emberi halála, nem valami baleset, nem gyilkosság. Kicsit úgy érzem túl van dramatizálva ez a téma. Csak egy viszonzatlan szerelem.
Méltóság és tartás, ezek fontosak. Szóval most indulj, van pàr hónapod hogy ellébecolj, de aztán igenis szedd össze magad.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"Ahhoz, hogy ismét találjak valakit nagy erőbefektetéssel, hogy pár hónap múlva ismét megalázva érezhem magam?"
Nem ez (párkapcsolat) kéne hogy legyen az élet értelme, az egyetlen motiváció, az egyetlen önbizalmat adó dolog. Persze nyilván nem vagy túl még a szakításon, így érthető, hogy ezeket gondolod, csak ha észreveszed, hogy tartósan ezt gondolod, az baj.
Az egészséges életmódhoz szerintem az is bőven elég, ha naponta elmész sétálni 1 órát, meg persze Zéró Alkohol. Nem kell ehhez zöldségeken élni, szénhidrátot számolni meg konditerembe járni.
A gyógyszer is jót tehet, de azt rendszeresen kell szedni legalább 2 hónapon keresztül, hogy hatásos legyen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!