Teljesen bezárkoztam, nagyon nem merek élni. Magányos vagyok. Mit kéne tennem, hogy jobb legyen? 19/f

Nem szeretnék nagyon sokat elárulni magamról, csak a lényeget, és a jelenlegi élethelyzetemet.

Sajnos egy nagyon nehéz gyerek és- serdülőkor után vagyok épp jelenleg. Sajnos édesapám nem szeretett, annyira sem, hogy meglátogasson, 2010-ben elváltak a szüleim, anyukám beteg fizikailag is, mentálisan is. 9-12 évesen én vittem kórházba, gondoztam, emellett volt egy bűnöző bátyám, akit lecsuktak, de sajnos kiszabadult, és egyfolytában azon dolgozott, hogy anyámat ellenem hergelje, azt az anyámat aki mentálisan lebetegedett a tesóm miatt, hiszen nem tudta feldolgozni azt, hogy kábítószert használt, börtönbe került, és egyfolytában a testvérem után rohangált.

Kérdés lényege itt kezdődik, nem foglalkoztak velem kiskoromban eleget, szeretetet nem kaptam meg senkitől sem. Köznyelv ezt az állapotot szeretethiánynak mondja. Anyukámmal megszakítottam sajnos a kapcsolatot, testvérem befogadta, ellenem hergelte, anyám nagyon leépült mentálisan, sőt sajnos beteg, paranoid skizofrén, orvosi segítséget nem fogadott el ezzel kapcsolatban.

Hiányzik az anyukám, mert az anyukám, és kész..

Jelen esetben én felköltöztem közben Bp-re, én egy nyugat -magyarországi nagyvárosból jövök. Abban a nyugat-magyarországi városban sem voltak barátaim, de felnőtt ismerőseim voltak, akik ránéztek azért körmömre, pszichológusom is volt, hiszen suicid, depresszióval éltem.

Most nincs semmi, és senkim, magányos jobban, és igen, traumatizált, nem tudtam feldolgozni azt, hogy hiányzik az anyukám, testvérem, ahogy bántott, gyerekkoromat. Egyetlen egy barátom sincs, akivel tudnék beszélni, őszintén utoljára december 23-án beszéltem személyesen emberrel, az is a volt tanárom volt. Az elmúlt időszakom is egy rossz káosz volt, barátságok, amelyeknél magamra hagytak mint a sz*rt, így már az emberek felé sem merek nyitni. Napjaim mostanság abból állok, hogy sírok egésznap, random, elsírom magam a boltba random, görcs szerűen, hiszen eszembe jut ez az egész. Nem vagyok depressziós, csak elkeseredett. Nem tudom milyen érzés, ha pl én vagy valaki elhiv a szülinapjára, vagy egyet utazni valakivel, nem tudom milyen érzés az, hogyha anya igazán szeret. Azt sajnos tudom milyen érzés, amikor mindent beleadsz egy baráti kapcsolatba, de ő ignorál. Mivel anyukám sem szeretett nem várhatom el, hogy más kedveljen csak egy kicsit is. Ez egy stigma. Világ életemben egy jó ember voltam, egy jóhiszemű naív ember. Utóbbi egy hónapom ilyen sírós igazából, ezalatt kb visszaváltoztam arra a szintre amilyen voltam 2 éve, tehát ez jó, hiszen nagyon kis szelíd emberke lettem, elvoltam picit vadulva, avagy szenvedélyes voltam, vagy nem tudom, depresszióval.

Mostanság mindenhová fülessel járok 100-as hangerővel, otthon is, emberektől félek. Nem merek nyitni, mert, hogy egy klasszikus idézzek: A nyitott kocsiajtók balesetet okoznak, ezért kérjük utastársuk testi védelméért a személykocsik ajtait csukják be.

Mivel van egy hobbim, amelyet sokat nézik yt-n tiktokon, termesztesen anonimként amiatt kimegyek az utcára, az éltet, de ez nagyon szomorú. Ez a hobbi valahol ultra gáz, és a volt osztálytársaim emiatt cikiztek, és senki se érti mit lehet szeretni a vasútban, és én is tudom, hogy ez nem old meg mindent, és én is unom.

Köszönöm, hogy elolvastad, és ha válaszolsz.