7 éve fel-felbukkanó tünetre mit mondanátok?
Köszönöm annak, aki végigolvassa, nem lesz rövid.
Az egész 2017 januárjában kezdődött, akkor 17 voltam. Arra keltem, hogy nem tudok mély levegőt venni, ásítoznom kell. Ez a tünet annyira megviselt, elviselhetetlen volt kb. Természetesen kivizsgáltattam magamat, vérvétel, ekg, mellkas rtg, asztma vizsgálat, minden negatív) ennek tudatában éltem, igazából nem múlt el, de az elején rettenetesen rossz volt, abba kellett hagynom a vízilabdát miatta, nem tudtam nem erre figyelni. Aztán 2018-ban lett egy barátnőm, majd egy évig tartott, szerelmes voltam, nem volt jelen ez a dolog ebben az időszakban. (Elkedztem konditerembe járni, amit azóta is csinálok). 2019 februárjában vége lett, akkor egy hónapig nagyon magam alatt voltam, nem figyeltem a légzésem, aztán megint hopp előjött. Ezekután covid, ugyanúgy megvolt a légzéses dolog, max nem figyeltem rá néha jobb volt, pl alvásnál sohasem érzem. 2020 nyarán lett egy barátnőm újra, szintén ha vele voltam, együtt töltöttünk időt nem zavart ez a dolog. Vele a kapcsolatom ilyen se veled se nélküled dolog volt, de most az elmúlt egy évben nem voltunk együtt, és nem volt jelen ez a légzőszervi dolog. (Havi szinten jártam vérvételre 3 évig mert szedtem egy Roaccutan nevű gyógyszert a bőrömre, soha semmi eltérés. Az elmúlt fél évben egy irodában dolgoztam, egyetemre jártam, inkább azon agyaltam, hogy mi lesz velem a jövőben. Nem volt jelen ez a légzés dolog max egy-két sóhajtás.
Nos most január közepe felé mint egy csettintés, eszembe jutott az egész, és szépen lassan újra előjött, de nem tudok másra gondolni, nagyon nehéz ettől elvonatkoztatni. Evés közben rosszabb, mozgás közben talán, de benne van, hogy monitorozom magamat. Most eldöntöttem, hogy újra kivizsgáltatom magamat, habár szeptemberben 2023 ban volt egy motor balesetem, akkor mindent amit lehet, mellkas ct, ilyen komolyabb dolgokat elvégeztek rajtam és semmi, de akkor nem is foglalkoztatott ez a dolog.
Most újra kb mint 7 éve januárban előjött. Nagyon sok fórumot, csoportot olvastam, reflux, pszichés sokan írják, de van akinek ez bő 20 éve van, azért ebbe durva belegondolni, mert az életminőségén ront rendesen😄
Természetesen nem megoldást várok, csak ötleteket. Összességében azért zárnám ki a refluxot, mert az elmúlt időben mikor nem volt jelen is ettem mindent is, és semmi bajom nem volt a légzéses dologgal.
Úgy vagyok vele, ha minden lehetem negatív, akkor meglátogatok egy pszichiátert, hátha a gyógyszertől jobb lenne, ha a gondolatomat magamtól nem tudom elterelni.
Össszeségében az életvitelem nem unalmas, futárkodtam/futárkodok motorral, dolgoztam egy irodában marketing gyakornokként, lassan egyetemet végzek (szeptembertől utsó fél évem, de rettenetesen utálom) heti 4-5x konditeremben edzek, most szeretném beiktatni a futást legalább, hogy legyen valami aktívabb.
Ha pszichés is, ez nehezebb, mert nehéz nem erre figyelni, főleg úgy, hogy elég agyalós vagyok, de mindenen, mi lesz velem az életben, hol fogok lakni, bla bla bla, pedig összességében mindenem megvan, szerető család, egészség, lehetőségek, lányoknál is sikeresnek mondanám magamat, de mégis ez a fura dolog jelen van, és nem könnyű ezzel. Tudom, mindenkinek más problémája van, de ez azért valamilyen szinten rosszabb. Kiváncsi vagyok, hogy van-e itt valaki akinek hasonló problémája van ennyi ideje, vagy tapasztalta-e ezt és mi segített neki :)
Tudnátok-e esetleg pszichiátert, klinikai szakpszichológust ajánlani?
Ha reflux, milyen vizsgálatokat végezzek el? Csak gyomortükrözés jöhet szóba? Sok dolog, de tele vagyok kérdésekkel, meguntam, hogy “fogadjam el ez pszichés ne foglalkozzak vele dolgot”
Nekem aki agyalós ember, nem így megy ez, miközben azt is tudom, hogy megfulladni csak úgy nem lehet, nem áll le a légzésem se magától, se semmitől, szóval ezért is vonatkoztatok pszichés dologra..
Hali nekem ugyan ez van 26/n
Panik stressz plusz gyomorideg :/ felfoghatatlan miert van ez…
Dehogy vizsgáltattamm
2.vagyok🤣 szarok én az orvosoktol is ezért se megyek pszichiater stb hiába irkaljak
Hipohonder vagyok amit tudok is,de ahhoz nincs hangulatom hogy minden szart felfedjek magamról mert igazság szerint tudni sem akarom ez van.
Ha a joisten ezt adta,hiába kezelik 1000gyogyszerrel úgyis szorong stb úgyhogy én leszaorm az orvost,mellette erős halal felelmem is van de hol gyengébb hol erősebb. Ez már ilyen :) nyugi nekedsincs bajod szimpla panik. Üdv a klubban :)
Ajánlott, hogy keresse fel egy pszichiátert vagy klinikai szakpszichológust.
Ha reflux betegségre gyanakszik, akkor érdemes gyomortükrözést végeztetni.
Ajánlott pszichiáterek és klinikai szakpszichológusok:
Dr. Kálmán Balázs, pszichiáter
Dr. Kósa Zsuzsa, klinikai szakpszichológus
Dr. Nagy Gábor, pszichiáter
Reflex vizsgálatok reflux betegség esetén:
Gyomortükrözés
24 órás pH-mérés
Bariumos nyelőcső-gyomor-bél traktus vizsgálat
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!