Mondjátok normális vagyok?

20 éve itthon vagyok,mint háziasszony,habár szerettem volna elhelyezkedni a férjem mindig ellenezte. Tulajdonképpen én meg ráhagytam. Ez az én saram. Szültem 3 gyereket, a legkisebb 6 éves. Ő kereste a pénzt, én meg megvigyáztam, megtanultam mindenfélét,hogy ne kelljen kiadni pénzt, kertben megtermelem a zöldségeket,befőzöm,savanyítok stb. a gyerekeknek jó anyjuk vagyok.

Van hobbim, amiből nem sok pénz van, de néha hasznos.

Ő nem egy társasági ember. A hobbim miatt én hetente egyszer- kétszer elmegyek ebbe a társaságba, néhány asszonnyal. Erre egyszerűen szüksegem van,hogy ne mindig itthon legyek,hogy beszélgessek másokkal. Most fölkapta a vizet,hogy ha elmegyek,ne panaszkodjak,hogy fáradt vagyok,mert nem lehetek fáradt. Meg,hogy nem tudnák olyat csinálni,amiből pénz van. Nem vagyok egy rinyagép szerintem. Ha fáradt vagyok,nem mondhatom meg neki? Nem panaszkodhatok,mert nagyon jó életem van. Vannak eszközeim, amik megkönnyítik a házimunkát( mosógép :D) egyszerűen nem lehetek fáradt,mondja ő. Soha. Már annyira sajnálom,hogy nem mentem el dolgozni! Most meg már megszabja azt is,hogy mit érezhetek. Mondom neki,nem is szoktam sokat panaszkodni, de ha bajom van,miért ne mondhatnám el neki. Ő is elmeséli a baját,meghallgatom,

megvigasztalom,nekem is néha sok. Munkába akarok állni! Persze,nem támogat. Mostmar játékszernek érzem magam. Mondjatok valamit.