Mi a véleményetek a "logikus öngyilkosságról"?
Tehát értem ezalatt azt, hogy úgy vannak öngyilkossággal kapcsolatos gondolatai valakinek, hogy az nem érzelmi alapú, hanem ez a leglogikusabb megoldás, ha elakarja kerülni a jövőben reá váró rossz dolgokat.
Persze érzelem így is van benne (félelem a jövőtől), de nem az a kesergés, hanem amikor "tudom, hogy úgyis szarabb lesz a jövő, mint a jelen" és érzed, hogy jobb volna túlesni ezen, jobb, mint mondjuk 30 év múlva, rokkant öregként egy 50 fokos hőhullámokkal megpakolt nyáron, 3 nap étlen-szomjan történő elesés után a fürdőben, esetleg roma rablótámadás során megerőszakolva lenni (akár férfiként is) és úgy meghalni, hogy próbálsz kikúszni a házból, amit viccből rád is gyújtottak.
Vagy ha tudod, hogy a jövő már nem hoz semmi jót, vagy olyan dolgot, amiért megérné felkelni reggel. Nincs a napban semmi igazán élvezetes, robotmunka, evés (mindennek radír-íze van, vagy megfizethetetlenül drága), alvás (ha épp sikerül), és minél inkább telik az idő, csak növekszik a fájdalom az ember szervezetében, ez a szerv leáll, az tönkremegy, kihúzzák, levágják, akkora a prosztata, mint az ötös medicinlabda, fáj a vizelés, impotencia, az idősek már székelni is alig tudnak... És még a méltóság is elvész egy tipikus "magyar kórházban", ahol megaláz a főnővér, le se szar az ápoló, zsebét tartja az orvos.
És szinte minden terület "rossz" és "később csak még rosszabb lesz", nincs ok optimistának lenni. Egészségügy, demográfia, magyar politika, romák létszáma, magyar bérek, tömegközlekedés, utak állapota, környezet tisztasága... Vagy az időjárás, ahol "örvendjünk", hogy minden évben egyre melegebb van és elviselhetetlenek a nyári éjszakák (ki tud aludni 31 fokos szobában?)
Sokszor érzem azt, hogy elkellene mennem itthonról egy sereg gyógyszerrel és egy késsel, elmenni a világból. Még mielőtt valami kikerülhetetlen fájdalom ér utol (a fogfájás és a prosztata-dagadás a két legreálisabb félelmem, mindkettőre van esélyem, pedig még relatíve fiatal vagyok).
A "menj orvoshoz" nem működik. Voltam. A legtöbb helyen kilométeres várólista (belgyógyász itt heti egyszer van 2 órát és az öregek egymást ölik egy-egy időpontért), érdektelen szakorvosok ("És mit tudok én ezzel csinálni?" - bőrgyógyász válasza anyámnak a pikkelysömörre), "nesze itt a gyóccer, minket hagyjon békén" (pszichiátria pont ilyen, ami ingyenes) mentalitás fogadott. Rosszabb esetben a "maraggyon mán, másnak is rossz, mégse nyavalyog" bunkóság.
Itt-ott ígérnek segítséget, de sosem lesz belőle semmi. Vagy továbbküldenek, vagy nem történik semmi, csak a kötelező alapellátás. Fizetősre meg nincs igazán pénzem. Psziátrián olyan, mintha véletlenszerűen próbálgatnának gyógyszert adni, "nem jött be az X? Itt az Y jólesz az! Nem jó? Szedjen kettőt innentől! Ez se jó? Akkor itt van Z!" - persze egyik sem használ teljesen, max részlegesen, cserébe bedurrantja a prosztatámat, állandó hányingerem van és még le se tudok állni a szar gyógyszerekkel, mert akkor szinte azonnal belázasodom.
Nem volna jobb egy gyors halál, saját kézből, mint ez a felesleges kínlódás? Ismerek olyan idős nénit aki 6 éve rákos, és csak szenved, én ezt szeretném elkerülni. Akkor inkább tartson a kínlódás 2-3 percet, mint az évekig tartó ilyen-olyan fájdalmak, elhagyatottság, magány, kiszolgáltatottság, megaláztatottság.
Létezik logikus öngyilkosság, de csak annak az, aki véghez viszi, illetve, aki hasonlóan érez mint te.
Viszont, senki sem képes a másik bőrében lenni, ezáltal teljes megértésre ne számíts senkitől.
Pontosan azt sosem fogja érezni senki amit te.
Az életed egy lehetőség.
Bármennyire rossz és kilátástalan is tele szenvedéssel, ameddig élsz lehetőséged van változni, ha a tested cserben hagy is, belűl változhatsz és ha nem adod fel történhetnek jó dolgok.
Olyanok, amikre nem is gondolsz.
Persze az is lehet, hogy végigszenveded az életed, ráadásul értelmetlenül.
Sok múlik rajtad mit kezdesz vele, ha jól használod az idődet, amennyi van, kárpótolva leszel midenért.
30 évről beszélsz, ami a világ jelenlegi helyzetében akkora változásokat tartogat, amit talán egyetlen ember sem él meg, valószínűleg hamarabb lesz vége mindennek.
"És megzendül az Úrnak szava az ő serege előtt, mert felette nagy az ő tábora; mert hatalmas az ő rendeletének végrehajtója. Bizony nagy az Úrnak napja és igen rettenetes! Ki állhatja ki azt? (Jóel 1,15) De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívetek szerint; bőjtöléssel is, sírással is, kesergéssel is. (Jer 4,1) És szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat, úgy térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez; mert könyörülő és irgalmas ő; késedelmes a haragra és nagy kegyelmű, és bánkódik a gonosz miatt."
"És kipótolom néktek az esztendőket, a melyeket tönkre tett a szöcskő, a cserebogár és a hernyó és a sáska; az én nagy seregem, a melyet reátok küldöttem. (Jóel 1,4) És esztek bőven és megelégesztek, és magasztaljátok az Úrnak, a ti Isteneteknek nevét, a ki csodálatosan cselekedett veletek, és soha többé nem pironkodik az én népem."
Szöcskét, sáskát szabadon helyettesítheted...
Rengeteg ember szenved jelen pillanatban is, bőven vannak sorstársak és egyre többen lesznek.
Sokan éreznek hozzád hasonlóan, azért én azt mondom ne add fel a reményt.
"És az Isten eltöröl minden könyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. (Ésa 35,10;Jel 20,14.1Kor;15,26.54) És monda az, a ki a királyiszéken ül vala: Ímé mindent újjá teszek. És monda nékem: Írd meg, mert e beszédek hívek és igazak. (Jel 4,2;20,11;Ésa 43,19.2Kor;5,17) 6És monda nékem: Meglett. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak adok az élet vizének forrásából ingyen. (Ésa 41,4;44,6;Jel 22,17; Ésa 51,1; Ján 4,10.14;7,37) Aki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem.
A gyáváknak pedig és hitetleneknek, és útálatosoknak és gyilkosoknak, és paráznáknak és bűbájosoknak, és bálványimádóknak és minden hazugoknak, azoknak része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz, a mi a második halál."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!