Mi a véleményetek a "logikus öngyilkosságról"?

Tehát értem ezalatt azt, hogy úgy vannak öngyilkossággal kapcsolatos gondolatai valakinek, hogy az nem érzelmi alapú, hanem ez a leglogikusabb megoldás, ha elakarja kerülni a jövőben reá váró rossz dolgokat.

Persze érzelem így is van benne (félelem a jövőtől), de nem az a kesergés, hanem amikor "tudom, hogy úgyis szarabb lesz a jövő, mint a jelen" és érzed, hogy jobb volna túlesni ezen, jobb, mint mondjuk 30 év múlva, rokkant öregként egy 50 fokos hőhullámokkal megpakolt nyáron, 3 nap étlen-szomjan történő elesés után a fürdőben, esetleg roma rablótámadás során megerőszakolva lenni (akár férfiként is) és úgy meghalni, hogy próbálsz kikúszni a házból, amit viccből rád is gyújtottak.

Vagy ha tudod, hogy a jövő már nem hoz semmi jót, vagy olyan dolgot, amiért megérné felkelni reggel. Nincs a napban semmi igazán élvezetes, robotmunka, evés (mindennek radír-íze van, vagy megfizethetetlenül drága), alvás (ha épp sikerül), és minél inkább telik az idő, csak növekszik a fájdalom az ember szervezetében, ez a szerv leáll, az tönkremegy, kihúzzák, levágják, akkora a prosztata, mint az ötös medicinlabda, fáj a vizelés, impotencia, az idősek már székelni is alig tudnak... És még a méltóság is elvész egy tipikus "magyar kórházban", ahol megaláz a főnővér, le se szar az ápoló, zsebét tartja az orvos.

És szinte minden terület "rossz" és "később csak még rosszabb lesz", nincs ok optimistának lenni. Egészségügy, demográfia, magyar politika, romák létszáma, magyar bérek, tömegközlekedés, utak állapota, környezet tisztasága... Vagy az időjárás, ahol "örvendjünk", hogy minden évben egyre melegebb van és elviselhetetlenek a nyári éjszakák (ki tud aludni 31 fokos szobában?)

Sokszor érzem azt, hogy elkellene mennem itthonról egy sereg gyógyszerrel és egy késsel, elmenni a világból. Még mielőtt valami kikerülhetetlen fájdalom ér utol (a fogfájás és a prosztata-dagadás a két legreálisabb félelmem, mindkettőre van esélyem, pedig még relatíve fiatal vagyok).

A "menj orvoshoz" nem működik. Voltam. A legtöbb helyen kilométeres várólista (belgyógyász itt heti egyszer van 2 órát és az öregek egymást ölik egy-egy időpontért), érdektelen szakorvosok ("És mit tudok én ezzel csinálni?" - bőrgyógyász válasza anyámnak a pikkelysömörre), "nesze itt a gyóccer, minket hagyjon békén" (pszichiátria pont ilyen, ami ingyenes) mentalitás fogadott. Rosszabb esetben a "maraggyon mán, másnak is rossz, mégse nyavalyog" bunkóság.

Itt-ott ígérnek segítséget, de sosem lesz belőle semmi. Vagy továbbküldenek, vagy nem történik semmi, csak a kötelező alapellátás. Fizetősre meg nincs igazán pénzem. Psziátrián olyan, mintha véletlenszerűen próbálgatnának gyógyszert adni, "nem jött be az X? Itt az Y jólesz az! Nem jó? Szedjen kettőt innentől! Ez se jó? Akkor itt van Z!" - persze egyik sem használ teljesen, max részlegesen, cserébe bedurrantja a prosztatámat, állandó hányingerem van és még le se tudok állni a szar gyógyszerekkel, mert akkor szinte azonnal belázasodom.

Nem volna jobb egy gyors halál, saját kézből, mint ez a felesleges kínlódás? Ismerek olyan idős nénit aki 6 éve rákos, és csak szenved, én ezt szeretném elkerülni. Akkor inkább tartson a kínlódás 2-3 percet, mint az évekig tartó ilyen-olyan fájdalmak, elhagyatottság, magány, kiszolgáltatottság, megaláztatottság.