Hogyan érdemes pszichológushoz járni?
Tulajdonképpen "nincsen semmi bajom", nem hozok magammal nagy traumákat, nincs mentális betegségem, az életem rendben van, a felszín alapján sikeres, összeszedett vagyok és megtanultam magam menedzselni. Mégsem érzem jól magam a bőrömben, a fő problémám, hogy nem látom ki vagyok én magam, mindig csak alkalmazkodom a környezetemhez, viszont ez most már nem megy őszintén.
Emiatt elkezdtem pszichológushoz járni, viszont egyrészt nehezemre esik megfogalmaznom milyen konkrét problémám van, másrészt, mivel az életem alapvetően rendben van, folyton váltakozik, hogy szükségét érzem-e egyáltalán a pszichológusnak.
Egyelőre nagyjából hetente járok, pár alkalmon vagyok túl. De tud segíteni egy pszichológus, ha "nincs semmi bajom"? Nem látom át, hogy mi az a probléma, amit terápia szinten orvosolni tudnánk, de annak sem látom értelmét, hogy néha menjek el egy egy alkalomra elmesélni az éppen aktuális hétköznapi nehézségeimet, mert összességében úgy érzem mélyebbről fakadnak a problémáim.
Tudna valaki mondani valami okosat, hogy hogyan tudnám a helyére tenni a pszichológus szerepét a fejemben?
válasza:Osszessegeben boldog vagy? Ha alkalmazkodsz a kornyezetedhez akkor nem vagy esetleg magabiztos? Valamennyi onkepzavar? Eletcel hianya?
Anyudtol konstants kaptal feltetel nelkuli szeretetet, torodest, apad elfogadott, elismert, batoritott, tamogatott?
válasza:Általánosságban azt mondanám boldog vagyok, mert nincs okom nem annak lenni. De ritkán érzem azt a belülről fakadó boldogságot, amit szeretnék.
Az lehet, hogy nem vagyok elég magabiztos, jobban szeretek alkalmazkodni, mint felvállalni és kitartani amellett, hogy én mit szeretnék.
Nem tudom az önképzavart meg tudom állapítani-e magamról, hiszen én nyilván úgy gondolom, hogy helyesen ítélem meg magam, mert azért gondolom úgy, ahogy.
Az életcél hiányát nem tudom miből olvastad ki, de jó felvetés, az lehet egy probléma.
A szüleim mindig támogattak, szerettek, igazából példaértékű szülőknek mondanám őket, bár apukám nem fejezi ki nyíltan az érzelmeit (ahogy én se). Az hogy tényleg nem hordozok sérelmet a gyerekkoromból vagy csak elnyomom, az egy mélyebb kérdés, ami elő is került a pszichológusnál, talán érdemes lenne ezt még részletesebben körüljárni?
válasza: válasza:Az apai erzelemkifejezes es a te erzelemkifejezesed felol kell akkor megkozeliteni es ez pontosan osszefugg azzal, hogy nem talalod a helyed a vilagban es ezaltal nem is eled meg a teljes boldogsagod.
Erre fele kell haladni. Amugy a pszichodrama csoport tenyleg sokat adhat. Beszelj majdrola a pszichologusodnal.
Köszönöm a válaszaitokat!
Nem érzem úgy, hogy csoportterápiába vagy egyéb csoportos foglalkozásba szeretnék belevágni, mert a csoportos, szocializációs helyzetek eleve szorongást váltanak ki belőlem. Megtanultam hogyan kell működni ezekben a helyzetekben, szóval a kívülállók általában egy nagyon kedves, barátságos, nyitott nőnek látnak, viszont ilyenkor valójában nem oldódok fel. Egy csoportban nagyon ritka az, hogy mélyebben megmutassam a személyiségemet, így úgy érzem egy csoportterápia egyelőre blokkolná a fejlődésem.
Nem vagyok már tini egyébként, 25 éves nő vagyok.
válasza:Epp ellenkezoleg. A csoportterapia segitene a fejlodeset.
Szakemberek azt szoktak mondani, hogy ott az ut ahol a fajdalom, szenvedve szenvedni vagy szenvedve fejlodni.
Szoval ezeket erdemes eszben tartani. Viszont az is igaz hogy most am is jarsz egyenire. Az is tok jo. Sok sikert.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!