Erősen öngyilkossági szándékaim vannak, de nem depressziótól. Gyönyörű gondolataim vannak. Mit tegyek? 18F

Nos, nekem iszonyatosan nehéz életem volt. 11 évvel ezelőtt vége lett a normális gyermekkoromnak. Anyukám kezdett leépülni, kiraboltak minket, sorolhatnám. Én is kezdtem megromlani, elég erőteljesen. Egy másik településen éltünk, és oda szoktam lejárni. Mondjuk azt most jobb leszögeznem, hogy gyerekként is már iszonyatosan vizuális típus voltam, rengeteget képzelődtem, és volt amikor láttam is a dolgokat.

Ebbe a faluba a kiskori boldog énemmel szoktam beszélgetni, és visszaemlékezni az utolsó boldog hónapjaimra, amikor anya normális volt, és az életem is az volt. Visszaemlékezem, hogy akkor milyen kisbarátaim voltak, avagy arra, hogy már akkori érdeklődési köröm (most is ugyanaz :D ) mennyire ugyanaz a mostanival.

Ez a kicsi én már meghalt. Az akkori boldog, okos, jószívű énmagam már meghalt. Ma már egy depressziós, zord, bunkó senkiházi van. Ez az igazság. A gyerekkori énemet nagyon szeretem, egy nagyon jó kisgyerek.

A volt házunkhoz járok le, avagy a játszótérre, ahol sokkal játszottam. Nagyon jó érzés hogy mivel egy szegény település, semmi újítás nem történt azóta. Időutazás... Mivel fizikazseni vagyok a valós időutazás lehetséges kivitelezésével is gondolkodom, és visszautaznék az időben oda, hogy anyukámmal és az akkori barátaimmal legyek, avagy járjak egyet a faluba és nem ebben a tudatállapotban és traumákkal kelljen élni.

Az öngyilkosság azért merült fel, hiszen ott ölném meg magam, hogy mindvégig ott legyek, és a gyermekkori énemmel tudjak lenni, és ott legyek örökre, ahol boldog voltam.

Járok pszichológushoz, de nem tudom, nem lehet rajtam már segíteni. Nem is kell, más nem fog tudni. Én nekem 2 hónapja is öngyilkossági szándékaim voltak, de más miatt, magány, depresszió stb.. de így utólag nevetséges, hiszen nem azért kellene. Megvan kötve a kezem úgy érzem.