Nem tudom elfogadni az öregedést, hogy az élete felén túl vagyok és a rossz egészségi állapotomat?

Nálam dettó ugyanez van, de kevésbé idegesít, mert a skizoid személyiségzavarom miatt saját magammal se tudok empatikus lenni. Nem izgat, hogy nincsen családom és nincsenek gyerekeim és azt se sajnálom, hogy 14 év óta nem kufircoltam. Ha az ember elfogadja, hogy semmi értelme az életének, akkor nincs min idegeskedni. Ha amiatt aggódsz, hogy az eddigi életed a szemétre való, akkor megnyugodhatsz, mert nemcsak a Te életed nem ér semmit, hanem senki élete sem. 200 év múlva már senki sem fog emlékezni rád és a ma élő emberek 99%-ára. Akire meg esetleg még 200 év múlva is emlékezni fognak, az se lesz ezzel kisegítve, tekintve, hogy akkorra már ő is halott lesz. Hát akkor nem tök mindegy? Van akinek ilyen életet gurít a sors, van akinek olyat. Ez van.

Ha valaki esetleg meg tudja nekem mondani, hogy mi az élet célja, ami értékes és amire az embernek érdemes az életét szentelnie, mert ezáltal célt ér és kiteljesedik, és ez számomra is meggyőző és követendő lesz, akkor ünnepélyesen megígérem, hogy megcsókolom a s_gg_t.

Kedves Kérdező, mindenesetre Neked azt kívánom, hogy javuljon az asztmád és jöjjön rendbe a fizikai kondíciód.

Én is skizoid vagyok. Ez külföldön nem divat, valamiért itt meg igen ezek szerint.

Közel 30 vagyok, életem felét elpazaroltam, nincs kilátás csak a gyári munka ami tudjuk milyen.

Kell ez nekem? Nem.