Egykori szorongásnak utóhatásai?

Több mint 10 éve már hogy piszkálom a bőrt az ujjaimon és időnként azon is rajtakapom magam hogy ülés közben rázni kezdem a lábamat.

Tisztában vagyok vele hogy ezek általában szorongás jelenlétét szokták jelezni, és nem tagadom volt is nekem néhány évem az eddigi életemben amikben erős szorongásnak voltam kitéve a közoktatásban jelenlévő emberkék hatására.

Önerőből küzdöttem fel magamat oda ahol jelen pillanatban járok, és ahol már kimerem azt jelenteni hogy igenis elégedett vagyok önmagammal és nem érzem úgy hogy bármikor is a közelébe kerülnék újra azoknak az állapotoknak amikben azokban az időkben lehetett részem a mindennapjaimat végigélni.

Az emelt fővel való járás mára már alapvető a számomra sőt, mostmár az bosszantana ha nem így tenném, az egyenes kihúzott hát sem kérdéses.

Nem őrlöm magamat idegenekkel való párbeszédeket megelőzően és a telefonhívások rendezésével sem szokott problémám adódni. Magabiztosnak érzem magamat az emberek között és érzem is magamat valakinek, ellentétben azzal a 13 évvel ami alatt az óvódát és az iskolát kellett tudnom túlélni.

Képes lettem szabad véleményt formálni és már rég nem tud meghatni hogy miket is gondolhatnak rólam mások. (Sokáig ez nagy probléma volt az esetemben)

Összességében nézve rendben vagyok és nem vagyok kétségbeesve hogyha magamba tekintek.

Mégis.. Ez a két szokás valahogy még most is jelen van az életemben.

Révén hogy nem vagyok szakember csak tippelni volt lehetőségem, ezért is döntöttem végül úgy hogy felteszek itt egy kérdést a témában.

Létezhet az, hogy esetleg ez a két dolog már csak megszokásból van jelen a hétköznapjaimban, mint egyfajta rossz rutin, vagy esetleg még mindig megvan a szorongásnak bennem valahol egy nagyon halovány kis csíra maradványa amin még esetleg érdemes lehetne dolgoznom?

A rosszindulatot amennyiben az lehetséges kérem kerüljétek. Én magam sem támadó hangnemmel fogalmaztam meg a kérdésem.