Mit tehetek, ha bipoláris barátnőmnek elmúlt a betegségtudata?
Gyűlöl engem, és hallani sem akar a dologról. Teljesen megváltozott az utóbbi időben. Szerinte félrediagnosztizáták az orvosok. Ha csak felhozom a témát egyből agresszív lesz.
Az utóbbi pár hónapban jól érezte magát, és csak ritkán viselkedett szélsőségesen. Ugyanakkor a kapcsolatunk teljesen megromlott más okból kifolyólag. Teljesen bezárkózott előlem érzelmileg, és gyakran ignorál engem. A hangulata gyakran ingadozik, szerintem kevert fázisban lehet.
Vagy én tévednék, és normális ha így viselkedik velem hónapok óta, mert haragszik rám hétköznapi dolgok miatt?
Már a szakítás is felmerült mint egy lehetőség mindkettőnkben, de nem akarom cserbenhagyni ha ez csak egy időszak nála.
Jelenleg nem szed gyógyszereket orvosi utasításra.
"Jelenleg nem szed gyógyszereket orvosi utasításra"
Mióta nem szed gyógyszert, lehet, hogy megint kellene. Mióta ilyen veled? A bipolárisoknál előfordulhat, hogy nem fogadják vagy csak nehezen, hogy azok.
Csak antidepresszánst szedett rendszeresen.
Tavaly év elején leállították pár hónapra, majd sokkal jobban lett. Ősszel kezdett visszatérni a depressziója, akkor újra elkezdte, de nem hatott. Egy másik pszichiáter akihez csak gyógyszert iratni ment azt mondta neki, hogyha úgy érzi álljon le vele mert ilyen kis dózisban felesleges szednie, emelni pedig nem akar, illetve, hogy lehet hogy nem is bipoláris, hanem más hangulatzavara van. Leállt a gyógyszerrel, és jobban érzi magát.
Azóta hallani sem akar kontrollról, orvosokról, gyógyszerről...
Igen, én is ezt akartam többé kevésbé, mondani. Nem múlik el, kis szerencsével kb. 30-40 múlva leteheti a gyógyszert. Azt, hogy jobban érezte magát, az is arra utal, hogy abban a hangulat fáziban volt, de az nem azt jelenti, hogy nem fog visszacsúszni, depressziós állapotba (vagy esetleg túlpörögni)
1-es voltam.
Kedves olvasó, aki idetévedsz!
Ha hasonló lánnyal találkozol, menekülj!
Két évig húztuk, azt hittem sosem szabadulok ebből a pokolból. De szerencsére talált egy másik lúzert.
Ha az elején, kedves, cuki, és csak kicsit tűnik bolondnak, hidd el nem számít. Pár hónap, és elő jön a valódi énje, onnantól pedig teljesen tönkretesz téged.
A bipoláris betegek legfontosabb gyógyszere a hangulatstabilizáló, antipszichotikum, nyugtató. Antidepressszánst nagyon nyögvenyelősen adnak, mert könnyen átmehet a depressziós fázis hipomániába vagy mániába. Csak azt meg végképp nem ad egy épelméjű orvos.
Ha valaki TÉNYLEG bipoláris, annak gyógyszert KELL szednie. Teljesen megfoghatatlan számomra, hogy orvosi utasításra hogyan hagyhatta abba a gyógyszert.
Amúgy azok alapján, amiket írtál róla, gyanítom, hogy inkább borderline szem.zavar lehet, ahogy 5-ös is írta. A bipoláris nem ilyen. A bipolárisnak az a lényege, hogy az ember vagy rohadt depressziós, vagy "pörög", esetleg kevert állapotban van. De az undokoskodás, a másik kikészítése az a borderline-ok specialitása.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!