Van olyan, aki több évtizedes pánikbetegség után felgyógyult valahogy? Ha igen, hogyan?

Annyiba tudom igazolni az elsőt hogy lehet lesz még pánikroham, de max ilyen nagyon stresszes ijesztő helyzetben (Nem csak igy random). Ugyan ez volt mint neked, alig mertem elhagyni a házat csak akkor amikor muszáj volt, csupán én 2 év alatt beleuntam mert mehetnékem volt szóval engem azután nem érdekelt hogy van.

Azt kell csinálni hogy lemész boltba és megcsinálod amit nem mersz, akkor fog elmúlni. ha ezt nem léped meg akkor járhatsz pszichologushoz meg akárkihez nem fog sokat érni.

Nem 20 évig, de voltam pánikbeteg, ugyanez volt, mint veled, szóval azért leírom, hátha segít. A legrosszabb időszakban a házból nem mertem kilépni, nem mertem sehol egyedül maradni, éjjelente nem mertem aludni. Mikor az egész kezdődött a párom kihívta hozzám a mentőket, és ugyanezt mondták neki is, mint az #1, hogy sok sikert, számítson rá, hogy ez már így marad. Ezután persze pszichológus, aki mondta, hogy szerinte gyógyszert kellene szednem.

Na, itt mondtam, hogy ezt majd játsszátok el a többi beteggel, én köszönöm ennél rosszabb már úgysem lesz, meglátjuk mit tudok ebből kihozni. Elolvastam egy rakás könyvet amit a témában találtam, igyekeztem rákényszeríteni magamat, hogy menjek ki, legyek egyedül, mindig volt nálam valami, ami eltereli a figyelmemet, ha kezdenék rosszul lenni. Akár egy könyv, akár egy telefonos játék, akár egy darab csoki, ha úgy volt út közben leültem, nyugodtan lélegeztem, kicsit összeszedtem magam. Igazából amit tehetsz, hogy a figyelmedet igyekszel elterelni, mikor úgy érzed, hogy pörgeted bele magad egy rohamba. Tapasztald ki, hogy ezt mivel tudod elérni, mindegy mennyire tűnik hülyeségnek, ha működik. Én sokszor felhívtam a barátnőmet beszélgetni, és mire ő élete összes problémáját elmesélte, jobban lettem annyira, hogy hazaérjek. A másik amit észrevettem, hogy ha leesett a vércukrom (pl mert alig ettem egész nap), akkor szinte biztos rám jött a pánik, szóval mindig vittem magammal egy szelet csokit és igyekeztem figyelni, hogy rendesen egyek. Ezen felül végiggondoltam, hogy mi a helyzet az életemmel, mert elég sok dolog nem volt rendben akkoriban, amiken nem volt bátorságom változtatni és észre sem vettem, de minden nap nyomasztottak. Ezeken tettem pár meglehetősen radikális változtatást, de megérte, mert teljesen elmúltak a pánikrohamok és a többi velejáró probléma. Ez az egész 1 évembe telt, fél év volt ebből kb élhetetlen. Rossz volt ezeket csinálni, sokszor gondoltam, hogy fölösleges mert sose leszek jobban, ezek a gondolatok vele járnak sajnos, de nem kell mindent elhinni, amit az ember gondol. :) Biztos vagyok benne, hogy genetikai komponense is van a dolognak, mert a családban többeknek is volt, de ez nem jelenti azt, hogy bele kell törődni.