Sok fajta karriert kitaláltam már, de semmihez sem érzek motivációt?
Hogy mennyire tudsz megélni, az nem első sorban attól függ, hogy mennyit keresel, hanem hogy hogyan használod fel. Képezd magad pénzügyileg, hogy már most el tudd kezdeni felépíteni azt a tehetős gazdasági helyzetű életet, hogy később akár teljesen mindegy legyen, hogy akkor majd mit dolgozol:
Most olyan munkahelyed van, ahol átlagon felül keresel, mindent megengedhetsz magadnak amit szeretnél. Ez a legirigylésre méltóbb helyzet, amiben valaki lehet. Kezdj el most okosan és felelősségteljesen bánni a pénzzel, megtakarítani a mostani jó keresetedből, hogy később ezzel minél kevésbé legyen gondod.
A mostani jó kereseted mellett szabadidődben nyugodtan elkezdhetsz tanulni és felkészülni az egyetemre, sőt akár az egyetemet is kijárhatod a mostani munkád mellett, így végig jól fogsz keresni, közben megszerzed a vágyott tudást és diplomát, amivel majd eldöntöd, hogy mit kezdesz.
Ha már meg lesz a diplomád, még mindig mérlegelheted, hogy csak jól fizető állásba mész el, vagy akár hobbiból is csinálhatod a mostani jól fizető munkád mellett (ahogy kb. minden tanár egyre inkább kénytelen lesz, mert a tanári pályából se lehet rendesen megélni).
Gondolj bele, mennyivel szerencsésebb helyzetben vagy így, hogy egy jól fizető állás mellett tanulhatsz, mint azok, akik egy rosszul fizető állás mellett kénytelenek egyetemre járni, ha diplomát akarnak. Nekik, még ha megszerzik, aztán sem lesz választási lehetőségük, hogy a jól fizető állást, vagy a rosszul fizető diplomás állást választják-e. Neked még itt is lényegesen jobb esélyeid lesznek. Addig meg akár a feltételek is változhatnak, vagy találhatsz olyan új területeket a diplomádhoz, amiből akár meg is lehet élni - de csak ha már meglesz a diplomád...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!