Nincs értelme élni - ez mentális eredetű?
Nem akarok élni, ugyanis nincsen értelme. Akárhogy is alakul az életem, akár csak mint az emberek többségénél, nagyobb arányban van a negatívum, mint a pozitívum.
Illetve, én mindig is a végletekben gondolkodtam. Mivel az élet véglete a halál, így hát abban leltem mindig is 100%-os bizonyosságra, hiszen az bekövetkezik mindenkinél. 7 milliárdan lakjuk a földet, de már ennél sokkal több halott van, és most csak az emberekről beszélek. Ők békések, nyugodtak; nem léteznek.
Mi igen, mi csak arra vagyunk jók, hogy valamit tegyünk a következő generációnak, hogy az tovább szaporodhasson. (Ahogy nekünk is megalapozták az életben maradást.) Kb mint a penész a falon, vagy a gomba mindenütt, csak szaporodunk oszt csá. Annyi különbséggel, hogy mi érzelmeket táplálunk, magyarázattal szolgálunk és tudatosan cselekedünk, de ugyanazt tesszük mint a többi élősködő; még többet hozunk létre önmagunkból.
Én is hasonlóan gondolkodom . Néha sikerül felül kerekedni, mert épp jó napom van, de végeredményben szó szerint az, amit leírtál .
Valószínű túl gondoljuk a dolgokat, nem csak éljük a mindennapokat, én ezt kicsit a tanulmányok alapján annak tudom be, hogy az intelligensebb emberek gyakran túl gondolkodnak, emiatt sokkal gyakrabban depressziósak is. Így gondolom mentális . De kiváncsi vagyok a többi válaszolóra is.
Lehet mentális is,illetve az is benne lehet, amit a 3. válaszoló írt. Túlzott filozófia..az életnek nincs "értelme", ha materialista vagy, csak úgy spontán létrejött, minden cél nélkül. Ha nem vagy az,akkor könnyebb. De akár az vagy,akár nem, az életet lehet élvezni, örömöt találni benne. Ez még nem cél vagy értelem persze,de kellemessé lehet tenni az utat. Nehézségek persze mindig vannak az életben..a szeretteinkkel töltött idő, egy finom étel,egy kutya vagy macska odaadó szeretete, egy jó film,könyv, kreatívkodás, a természet..mind olyan dolgok,amiket lehet értékelni,élvezni,szeretni. Nem tudom,halt-e már meg valakid, de ott rájön az ember,hogy mit veszített,hogy mi az,aminek volt értelme csak nem vettük észre.
Ha mentális eredetű,lehet hogy hajlamos vagy depresszióra, disztímiára,ami pedig gyógyszeresen kezelhető. Sokan ódzkodnak tőle, de ez olyan,mint amikor valaki laktáz enzimet szed,mert laktózérzékeny. Szerotonin és noradrenalin visszavételt gátló gyógyszer, egy pszichiáter+pszichológus sokat tud segíteni ezekben.
3#
Érdekes, amit az intelligenciáról írsz. Én mensa tagként ritkán gondolkodom ilyenek, bár tény, hogy néha eszembe jutnak hasonlók. Viszont én magamban ezeket félre tudom rakni, hogy ne ekörül forogjon az életem.
(Nem, nem vagyok okosabb mindenkinél, az iq nem egyenlő a valódi tudással)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!