Mi bajom van? Így látom a környezetemet. (Kép)
Nem érzem, hogy itt lennék, folyton olyan mintha álmodnék. Ez két éve tart, de már egyre erősebb. Még a látásom is furcsa, a színek nem olyanok mint pár évvel ezelőtt, mindent ridegnek látok. Összehasonlításképpen két képet találomra lementettem, és szerkesztettem rajta
hogy lássátok én miképpen érzékelem a dolgokat.
Ha a házban vagyok ami pl így néz ki:
De ehelyett ilyennek látom:
Utcán:
És itt is ugyanúgy:
Onnan gondolom, hogy mentális bajom van, hogy kiskoromban gyakran átfordult ilyenbe a környezetem, de csak pár másodpercre, de ahogy sikerült megfigyelnem, stressz esetén jött elő a leggyakrabban. Olvastam deperszonalizációról, de még azt sem tudom hogy biztosan az-e, de az tűnik a legrelevánsabbnak. Nagyon rossz egyébként.
Már csak azért is, mert a látottak hatnak az agyra, és hiheted azt hogy "álomszerű". Okozhat valami fizikális probléma enyhe de folyamatos szédülésérzetet is, az is hathat ilyenformán.
Ha becsukod a szemed, picikét odanyomd az öklöd a szemedhez, elkezd kifehéredni és "zajosodni" az egyébként sötét kép (pont mint amit látsz, csak az nyitott szemmel). Ez azért van mert nyomja a látóidegeket a szemed (szerintem) azáltal hogy kezeddel nyomod befelé. Bár néha jól esik csak úgy...
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!