Milyen lelki probléma ez, vagy diagnózis?

Korunk társadalmi jelensége ez sajnos, sok művelt nőre jellemző manapság. A feminizmus hátránya annyiban, hogy míg a hangsúly arra ment, hogy a nők is megkapják a férfiak jogait és így a figyelem is a karrierépítésre ment, elment az idő és az energia arra, míg régen és a tradicionális családokban még manapság is anyáról lányára száll a társas kapcsolatok hogyanja.

Ez persze most nem igazán segít, tudom, próbálok segíteni jobban is: ami biztos, hogy amit eddig leírtál, az nagyon felszínes még, érdemes jobban megismernünk az illető helyzetét, hogy milyen példái voltak a társas kapcsolatokra otthon születésétől fogva, mit tanult a szüleitől, gondozóitól, és főleg mit nem, és ezeket elkezdeni kijavítani, újra építeni, pótolni, ami ahhoz szükséges, hogy a férfit, de lehet ez akár fordított nemekkel is ma már, szóval hogy a másik embert ne csak megszerezni, de megtartani is sikerüljön.

Nagyon jó szívvel ajánlom a témában a Pár-bajok című könyvet, amelyet bár lehet filléres pszichológiának is nevezni, nekem rengeteget segített, nagyon szemfelnyitó, bevezetés a pszichológiába, a kötődések világába, az egészséges és az egészségtelen kötődés felismerésére és megtartására, egyszer egy párkapcsolatom alatt olvastam és sokat segített nekem, és most megint újraolvasom a jelenlegi társammal, mert ő is olvasta és ő mondta előbb, hogy vannak benne feladatok is, amelyet közösen kell elvégezni.

Amúgy megkérdezheti a volt randijait is az illető, hogy miért nem akartak vele többet találkozni, de ha megkérdezi, mindenképp hangsúlyozza ki azt is hozzá, hogy nem azért kérdezi, hogy ráakaszkodjon a másik emberre vagy fusson utána, hanem hogy megértse saját magát, önépítési céllal - ezt szerintem mindenki értékeli, engem is kérdezett már meg így volt társam, hogy miért nem akartam többet vele lenni - kérdezte vagy tíz-tizenöt évvel később, amikor írt, hogy épp nagy önkutatást végez, akkor jól belegondoltam, hogy mi is volt vele a problémám és meg is írtam neki, így lehet a leginkább tanulni saját magunkról, hogy mások hogy látnak minket, ugye.

A tájékozódni nem tudás pedig genetikai alapú, olyan sztereotípia, amely ellen sok évig harcoltam, míg be nem láttam, hogy tök igaz: én sem tudok tájékozódni és a nők általában rosszabbul tájékozódnak a férfiaknál, tisztelet a kivételnek.

Az, hogy lekopnak az emberek, attól még nem lesz autista valaki, de lehet valami autizmus spektrum amúgy, mint pl. Asperger-szindróma vagy más hasonló, de annyiból, ami itt le van írva itt senki nem fog pontos diagnózist adni, ahhoz szakemberhez kell fordulni, pszichológushoz vagy pszichiáterhez, akár házi orvoson keresztül is, akinek kötelessége utat mutatni ilyen kérdésekben.