Van itt rajtam kivül olyan aki hasonlóan érez és sikerült valamennyit javulnia?

Először is sajnos ezzel mindig így vagyok hogy mikor bármilyen módon kell kifejeznem magam azt ami a fejemben járt a nagy részét elfelejtem, de valahogy belekezdek.

Szóval lehetséges hogy aspergeres vagyok viszont ahogy veszem észre magamon hogy szerencsére csak enyhe tüneteim vannak pl. vágyom az

érintésre, ölelésre, sokszor erről ábrándozom hogy valaki akit szeretek megölel, még nem volt rá lehetsőségem az életben hogy bárki is megölelt volna, de a tudatomban vágyom rá, csak abban nem vagyok teljesen biztos hogy élőben is olyan jól esne mint mikor csak gondolok rá vagy elképzelem.

A lényeg hogy az emberi kapcsolatok kialakitásával és a komunikációval hatalmas nagy problémáim vannak, viszont már rettentően vágyok egy párkapcsolatra, barátokra de mégse tudom ezeket beszerezni van egy erős szociális szorongásom ami mindent tönkretesz, pl. egy edeje már megteszet egy lány akire mikor itthon vagy már csak a visszaemlékezés és felmelegít ha kanos vagyok akár azt is eltudom képzelni hogy csókolózunk, viszont élőben akkora gátlásokat okoz az szorongásom hogy mikor a közelemben van egyszerűen rá se bírok nézni, mikor pár centire van tőlem már levegőt alig birok kapni a nyakam is elkezd remegni, nem tudok lazán szemkontaktust tartani mivel egyszerűen nem birok rá nézni.

Lelkileg úgy érzem hogy teljesen össze vagyok törve és ez napról-napra csak rosszabodik, egyre több öngyilkossági kisértletem van, pl. tegnap este el akartam menni a boltba valamilyen kaját venni, útközben viszont folyamatosan öngyilkossági gondolataim voltak, erre mikor már szinte ott voltam inkább viszafordultam, mert éreztem hogy rámtörhet a sírás, végül mikor hazaértem egyszerüen befeküdtem az ágyba és egész addig ameddig elnem aludtam azt kívántam hogy bárcsak holnapra meghalnék még alkoholt is ittam hátha, erre felkelek reggel és mint ha semmi bajom se lenne, nem érzek se jót se roszat(csak nincs életkedvem, de ezt már gyerekkorom óta megszoktam, de ezt ne vegyétek rosznak).

Mindezzel már rég tisztában vagyok hogy velem valami nagyon nincs rendben, csak már elkezdett bennem egy kapuzárási pánik, rettegek attól hogy kb ebből ált a fiatalkorom, semmi élményem nem volt

szerintem ez válthatja ki bennem az depressziót, viszont már élni sincs kedvem mert nagyjából tudom hogy rajtam már semmi se segít, örökké ilyen maradok hiába teszek meg minden tőlem telhetőt akkor is ilyen maradok, egy időben a racionalitással próbáltam meg kompenzálni az érzelmi elhanyagoltságot, de úgy gondolom nincs meg rá az megfelelő IQ szintem hogy azt használva kitejesitsem magam legalább racionálisan .

Van egy olyan érzésem hogy ezt is csak fölöslegesen irtam ki mint az összes posztomat, ha kapok is egy pár értelmes tanácsot úgy se tudom őket betejesiteni(remélem mindenki érti az nem tudom szó jelentését, ha nem akkor leirom hogy nem tudom elvégezni mert buta vagyok rá nem rakódik össze a fejemben hogy hogyan is kéne megoldanom za adott dolgot.)

Pl. ezt a posztot is nem konkrétan így akartam kiirni, csak hogy annyi minden van hogy nem tudtam össze rakni a fejembe hogy mivel kezdjek...