Nincs életkedvem?

Onnan is látszik, milyen mélyre süllyedtem már, hogy ideírok kérdést ahelyett, hogy egy ismerősömet kérdezném :)

Úgy érzem, hogy össze fogok roppanni. Mindenki azzal a tipikus, "bölcs" mondással jön, hogy Arra van időd amire akarod- akkor valamit nagyon elbasztam. Az egész napom azzal telik, hogy a "barátaimmal" viháncolok egy iskolának csúfolt akármiben, nyilván mindenki felhőtlen, nem szeretnék terhelni senkit, az hiányozna még nekik is. Mindenkinek megvan a maga baja, én miért nem tudom megoldani a sajátomat?

Hazaérek, olvasok vagy nézek valamit, nekiállok a házimnak, jobb esetben be is fejezem. Sokszor egy büdösn@gy tapló vagyok az itthoniakkal, annyira nem marad már energiám vagy inkább türelmem az egészhez. Persze, köszönök, de egy szimpla kérdéstől is akár, amiről előtte beszéltem két szót, úgy kitudok borulni, hogy lehetetlen. "Ne haragudj, csak érdekelt, hogy telt a napod" és ilyenkor jön az, hogy rájövök, hogy megint elb@sztam és a fenébe az egésszel. Bejövök, szétbőgöm a fejem, aztán éljen-éljen. Minden napom így néz ki általában, amíg jön egy kattanás, és; boldogság-napsütés-cukorka és minden f@szom. Eddig a periódusok nagyon csekélyen hullámoztak, javarészt felhőtlen voltam (értsd jól), aztán csak kisírtam a frusztráltságot és minden mehetett a maga útján, de mostanság már ez sem működik. Csak szét nézek a szobámban, és elfog a hányinger és a szorongás; mint valami disznóól, könyvek egymás hegyén hátán, ruhák mindenhol és a legrosszabb az, hogy nincs energiám és lendületem rendbe rakni. Hiába vagyok tőle rosszul, nem tudok mit kezdeni vele, és ez az az érzés amit most is érzek. Nem tudom mihez fogjak, nincs kifejezett célom és semminek nem látom értelmét. A szüleim azok, akik visszatartanak, mert sajnálnám őket itt hagyni a sz@rban. Le se tudom írni, mennyi szaron mentek keresztül hogy ott lehessünk ahol, és ez nekem még mindig nem elég? Nem érzem jól magam, mindenhol szorongok és idegeskedek. Betegesen félek attól, hogy valamit bénán csinálok vagy hasonló, és az embereknek előítéletei születnek velem kapcsolatban. Hiába nem akarok, adok a véleményekre, és az érzésekre amiket felém sugároznak. Elegem van a barátaimból, akik néha lelkesen velem vannak, néha meg kevésbé, ahogyan az iskolából is és nem a tanulással van gondom, hanem a közeggel. A rengeteg felszínes emberrel, a sok elvárástól, és az idő múlásától. Ahhoz képest, hogy a haláltól nem félek, egész komplett kis listát írtam :))

Az állandó mókuskerék? - talán így lehetne a legjobban leírni. Felkelek hajnalban, bemegyek, végigszenvedem az órákat aztán hazajövök, elbaszom az időt és elalszok hajnalban. Ki akarok szakadni ebből a szürke, ködös részből és végre megint boldog lenni.