Mindent túlparázok, mit tegyek ellene?

Valószínűleg örököltem, mert anyum is ilyen.

Nem is magam miatt aggódom, vagy a nálam idősebbek/velem egykorúak miatt, hanem azok miatt, akik fiatalabbak nálam.

A húgomat is alig akartam egyedül elengedni a barátnőjéhez (nem lakik messze) mikor én vigyáztam rá, aztán rájöttem, hogy én ennyi idősen bőven egyedül mászkáltam. (Végül egyedül ment)

Nemrég egy új kisállattal bővült a család, és miatta is folyton aggódok teljesen feleslegesen. Az agyam egyik része tudja, hogy nem szökött el, de a másik folyton azon kattog, hogy mi van, ha mégis. Kényszeresen többször ellenőrzöm, hogy bezártam e a kaput, lekapcsoltam e a lámpát. Pedig tudom, hogy igen. Nagyon sok állatom van (halak, rákok, csigák, nyuszik, cicák és egy kutya) és mindegyikükkel ugyanez van, de csak mióta realizáltam, hogy itt a suli.

Valószínűleg azért, mert nem leszek itt nekik egész nap, és nem tudok segíteni, ha történik valami.

Egy amolyan túlcsordult anyai ösztönnek nevezném.

Tudok tenni ellene? Pszichológus/pszichiáter kilőve, elég most a villanyszámla, nem kell ez is :D

16/L