Párkapcsolatban vagyok, féltékenykedek(leginkább egy lakótársamra) és már szinte kényszeresen paranoid, gyanakvó kérdéseket teszek fel barátnőmnek amikor a jelenlétében vagyok. Mit tegyek?

A lakótársam egyebkent olyan aki miatt egyáltalán nem kéne féltékenykedni, mert egy ilyen tipik, nyomi, maradi, 30+ éves, flúgos, kb rohadó fogú csávó

Én meg párom 22 illetve 21 évesek vagyunk, mindketten igazabol tök átlagosak vagyunk(bar az tulzas hogy en atlagos lennek a paranoiammal :D) valamiért pont olyanok miatt feltekenykedek akik miatt nem kéne tényleg, ez önbizalomhiányból jöhet mert én szerintem az ilyen emberekkel hasonlithatom magamat, egyszer azon paráztam, amikor egyetemen volt(egy etemere jarunk egyebkent) es nekem lyukas oram volt, baratnom egyik tanárral beszelgetett elmondása szerint a folyosón, én pedig egyből azon paráztam, hogy miban ha flörtölnek?!( A tanár egyebkent egy 50es kopaszodó, sörhasú figura)

A féltékeny, alaptalan, paranoid gondolatok pedig kényszercselekvésekkel járnak, páromat már kényszeresen faggatom ilyesmi kerdesekkel(ugye nem azert hajoltal be amikor nezted hogy pattog a popcorn, mert vartad, hogy bejojjon a konyhaba a lakotarsam és meglassa, hogy hogyan pucsittassz a mikró előtt, ugye akkor se jönne be meg kompenzalna a rossz kinezetevel, hogyha amugy tök jókat lelkiznétek, ugye nem azért jegelted a kificamodott karodat a fagyott üdítőjével mert bejön a lakotarsam? Hogy neztek ki akikkel elottem kavartal? Jobb társaságnak találnád őt, hogyha én zombulnék és bemondanám az unalmast?)

Ha pedig nem teszek fel egy kérdést, akkor szorongok és a fejemben motoszkál. Viszont csak megcáfolni lehet a félelmeimet, és barátnőm is már kinevetett amikor a legelső ilyen agyament kérdést feltettem(azóta tudja, hogy szorongásoldassal jarnak ha megvalszolja őket, es mar nem nevet rajtuk, de nevetsegesnek tartja a kerdeseket)

Tudom én is jól, hogy hülyeségeket gondolok és semmi alapja a paranoiámnak, tudom azt is, hogy milyen valaszt ad a kerdeseimre, de mégis érzem a kényszert, hogy nyaggassam barátnőmet a kérdéseimmel, mert ha nem kapok választ addig ott motoszkál bennem a kérdés. Borzalmasan megkeseríti az életemet ez, de félek, hogyha nem tennék eleget a "kényszer kérdéseimnek" akkor csak a fejemben motoszkálnának és nem tudnám őket elhessegetni

Mit tehetnék ez ellen? Hogyan érhetném el, hogy elég legyen csak a saját szavamban bízni és higyjek a józan eszemnek?

Egyebkent jogosan merul fel a kerdes: miert van meg egyutt velem a baratnőm

Nos..szívügye, hogy oldja a szorongásomat, ujra a régi önmagam legyek, elhessegesse a kételyeimet éshát nagyon nagyon rám van kattanva, nagyon szeret, akárcsak én őt, de megha meg is bizok benne, nem tudok szabadulni a kenyszeres kerdezoskodestol(ami tudom mondjuk nem eppen a teljes bizalom jele...)pedig tudom hogy alaptalanok az agymenéseim