Depresszió miért jobb este ?

Három éve vagyok depressziós. Nálam így követték egymást a szakaszok:

1. Kora reggel olyan erős szorongással ébredek, mintha egy súlyos kő landolt volna a mellkasomon. Ez a fájdalmas nyomás kitart egészen délelőttig. Akkorra és kora délutánra elviselhetőbb lesz. Estére újra erősödik, de az egész napos feszültség és a rossz alvás miatt kimerült vagyok, elalszom korán.

2. Egész nap nagyjából egyformán rosszul vagyok. A fájdalmat tompaság váltja fel. Mintha a tudatom egy tál kocsonyából tekintene a világra, annak torz árnyainak képei jutnak csak el hozzá. Már semmi nem jelent semmit.

3. Reggeltől kora délutánig hasonlítok egy egészséges emberre. Olykor rövid időre felszabadult jókedv száll meg minden különösebb előzmény nélkül, de nem tart sokáig. Délutántól kezdem érezni a nyomást. Óráról órára erősödik a tudat, hogy nem vagyok rendben. Valamit tenni kellene, valahogy változtatni kellene az életemen, mert amerre most tart, az nem végződhet jól. Estére már a rettegés tart ébren, hogy másnap fel kell ébredjek.

Régen még menekülést jelentett az alvás, legalább addig sem agyaltam, most már félek elaludni. Félek a rémálmoktól. Félek a holnaptól. Félek beismerni magamnak, hogy elszúrtam. Hogy megvolt mindenem, de elvesztettem. Mert nem tudtam róla, hogy boldog vagyok. Nem tudtam, mi az igazán fontos. Rossz döntéseket hoztam, amiket már nem lehet visszacsinálni. Soha nem kaphatom már vissza a régi életemet.

Az új építésén kellene munkálkodnom, de megbénítanak ezek az érzések. Tudva, mi mindenem nem lehet már, amim volt. Egy eltékozolt lehetőség vagyok.