A depressziós, öngyilkosságra gondoló embereket miért orvoshoz meg pszichológushoz küldözik, mikor szeretetre lenne szükségük?

Bárkinek bármi lelki gondja van, azonnal "menjél orvoshoz". Közben meg a saját példámon tudom hogy a gyógyszerek semmit nem érnek, ha a lelked beteg, magányos: évekig jártam kezelésekre, szedtem gyógyszereket, semmi nem használt, pánikrohamom volt, szédültem, rosszul voltam, rettegtem.

Aztán az osztálytalálkozóra mikor elmentem, egy másodperc bajom nem volt, és az ottani élmények, jókedv, beszélgetések, a régi ismerősök újra látása, az osztálytársnőm ölelése és szeretete, annyi energiát adtak, hogy azonnal megszűnt bennem minden félelem, rosszullét, és végre elhittem hogy lehet még boldog életem. Napokig nem is volt semmi bajom, aztán mikor megpróbáltam felvenni a kapcsolatot az osztálytárssal aki megölelt, és ő nemet mondott, annyira összezuhantam hogy azóta megint depressziós vagyok és már arra gondolok jobb volna meghalni.

Ebből jöttem rá hogy azok az emberek akik ilyesmitől szenvednek, ők szeretetre, megértésre, emberi ingerekre vágynak, és nem gyógyszerre meg vadidegen orvosok demagóg jó tanácsaira.

Mégsem látom hogy annyira segíteni próbálnának ezeknek az embereknek mások, ahogy nekem sem, csak orvoshoz küldözgetnek minket meg gyógyszereznek. És utána ha valaki öngyilkos lesz, akkor ráfogják hogy gyáva meg önző meg holdkóros. Ahelyett hogy pár percet beszélgettek volna vele vagy megölelték volna egyszer...

Csak én nem értem ezt?