Ha félek magamtól, az nem feltétlenül utal valami nagyon rosszra ugye?

Elég filozofikus természet vagyok, és foglalkozom azzal hogy mi az élet értelme meg miért vagyunk itt, de ehhez még jön egy adag pesszimizmus, meg elkeseredettség, csalódasok, rossz döntések, amik ezeket a nézeteket - gondolom - befolyásolják, annak ellenére hogy próbálok logikus lenni.

Viszont akivel ezekről a nézetekről beszélek, olyan visszajelzéseket ad, hogy menjek szakemberhez, meg életellenes vagyok, én meg ettől megijedek, hogy valami bajom van.

Ebből annyi igaz, hogy nagyon lázadok az ellen, hogy hogy működik a világ, és az élet ebben a világban, mert nem találom a helyem, és nagyon nehezen tudok alkalmazkodni, es beilleszkedni ebbe a rendszerbe. Sikerül de vért izzadok. Magyarul nem magával az élettel van bajom, hanem azzal AHOGY működik. És a lázadas mellé jó adag dúh is társul, amitől megijedek -mar a saját rrakciómtól.

Eleve nagyon bizonytalan vagyok másokban is meg magamban is, és ilyen visszajelzéstől beparáztam, hogy mi van ha nem bízhatok meg magamban még ennyire sem?

Ez most tényleg valami komoly, vagy csak ennyire függök mások véleményétől, és elbizonytalanítottak, és ezen stresszelek?

Légyszi, valaki hozzáértő, vagy akár csak külső szemlélő...!