Meddig tartható a boldogság szinte teljes hiánya, én amikor úgy boldog voltam az-az általános jó közérzet, igazi optimizmus mi egy más megvolt bennem körülbelül utoljára húsz évvel ez előtt lehetett?

Nem látok reális esélyt, hogy jó irányba forduljon a közeli és távoli jövőben az életem. Bár testileg mihez képest még elég jól vagyok, de újév környékén már annyira rosszul voltam mint amikor nagyon régen szerelmi bánatom volt kb. ,de persze jóval rosszabb volt most. (Ha valakinek volt komoly szerelmi bánata az kb. tudja miről beszélek érzésre nagyjából csak még hozzá kell jócskán tenni.) Olyan érzésem volt már, ha ez nem változik jó irányba drasztikusan ebben az esztendőben esélyes nem igen élem meg a következő évet. Csupa sikertelenségből, kudarcból nem tudok erőt meríteni. Persze, ha lenne egy időgép és vissza mehetnék az időben azzal tudattal, hogy mere megy az életem és tudnék változtatni az lehetne megoldás, de ugye ez kivitelezhetetlen. A legszebb emberi évek tova tűntek mintha csak egy év lett volna az elmúlt néhány évtized. Még azért a helyzetekhez képest "egész jól" vagyok, mert az egészségtudatot nem hagytam ell legalábbis testileg. Ha jó irányba ment volna az életem valami segítő jó tét lélek lennék, lenne anyagi biztonságom, párom, családom és más embereken segítenék. Most egy db barátom van jelenleg (és tényleg jó barát szinte hihetetlen mennyire jó a mi világban) ami kész csoda, de a fizikai (földrajzi) távolság (pénz-útiköltség) miatt jó esetben havonta, ha egy kicsit összefutunk ami mostanában jó ha egy ölelés és néhány szó. A barátsága nem lenne, sanszos hogy nem írhatnám ezeket a sorokat sem most. Egyszerűen nem tudom elviselni a sikertelenség a boldogság a szeretet teljes hiányát(barát nem számítva) a könyörtelen idő múlását. Ha múltamat veszem alapul pozitív jövőképem a nulla környékén tendál. A barát amit tudott segített és próbál most is segíteni, de több tényező miatt nem várhatok többet el tőle és nem akarom kihasználni sem őt. Tudom csak rajtam múlik, és akárhogy is próbálok kimászni a szakadékból csak mindig vissza zuhanok. Az anyagi források teljes hiánya miatt pszichológus számításba sem jöhet, (biztos csomó lelki sz@rt megállítana egyébként nálam) de ő sem adhatná vissza az elvesztegetett életemet azt a mérhetetlen boldogság, szerettet hiányát amit nem kaptam meg soha. Nem tudok létezni egyszerűen sikertelenül ebbe a világba. Monitor előtt bambulás ami van mint "drog" ezzel nyomom el a tudatom a valóságos helyzetemről amibe jutottam valamilyen szinten. Egy időszakban gamerkedésbe menekültem, de már évek óta nem tud ilyen lekötni egy percre sem. Névtelenül sem merem jobban körbeírni még a helyzetem, pedig nagyon tudnám még fokozni, hogy mennyire mély az a szakadék amiben létezek most.