Ez milyen betegségre utal? Mit tehetek ellene?

A szorongás az én problémám, de nem igazán tudom hova tenni. Elnézést a hosszú szövegért, de köszönöm annak, aki tud valamit írni.

Utánanéztem a szorongásos mentális betegségeknek és nagyon egyiknek sem igaz rám a leírása, de már nem csak sima stresszről van szó nálam.

Mindenesetre nagyon változó, hol jobb, hol rosszabb. Általában átlagosan telnek a napjaim, de van, amikor napokig vagy egy hétig nagyon rosszul vagyok, amit egyébként később már tök nehéz felidézni, amikor éppen jobban vagyok. Szóval erős hangulatingadozásaim vannak, egyik nap jól vagyok, másik nap már minden bajom van és ezt sokszor nem is egy konkrét esemény váltja ki. Van, amikor tisztában vagyok az idegességem okával, ilyen pl. ha egy vizsga közeleg vagy ha orvoshoz kell mennem (mindegy mit csinál, én félek). Orvoshoz menni 19 éves létemre nem tudok egyedül, mert annyira rágörcsölök, a múltkor is lemondtam egy időpontot és megvártam, amíg apám el tudott velem jönni.

Valamilyen szinten az emberekhez köthető a szorongásom, mert alapvetően ha egyedül vagyok vagy a családommal, akkor csak úgy általában nem szorongok. A szociális fóbiát kilőném, mert én nem attól tartok, hogy majd mások mit fognak rólam gondolni, ki fognak nevetni, mindenki engem fog nézni stb., ilyen meg sem fordul a fejemben, illetve azért merek beszélni az emberekkel, merek kérdezni, jelentkezni az iskolában és szerintem az önbizalmammal sincs baj, tisztában vagyok önmagammal, ismerem a jó és rossz tulajdonságaimat is és egy jó embernek tartom magam, hiszek magamban, a külsőmmel sincs már problémám.

Ha nagy a tömeg, sok az ember, esetleg még a zaj is nagy, az szorongást vált ki belőlem, hol jobban, hol kevésbé. Mostanában a tömegközlekedés is, pedig korábban soha semmi bajom nem volt vele, fővárosban nőttem fel. Megoldom, de csak ha muszáj és mindig alig várom már, hogy leszálljak, utálom. Villamossal megyek, az ajtóhoz állok, ha nagyon tömve van, akkor megvárom a következőt és számolom vissza a megállókat, sokszor 1-2 megállóval előbb kiszállok vagy később szállok fel. A metrótól és a busztól jobban félek, régóta nem ültem egyiken sem.

Volt olyan időszak, amikor alig mertem egyedül kimenni az utcára, talán attól tartottam, hogy majd rosszul leszek nyilvános helyen, de soha az életben ilyen nem történt meg velem, ismerősömmel sem. Mert ha megtörtént volna, akkor érteném, hogy miért van, de így? Otthon már lettem rosszul (szédülés) és ez kb azóta van, de akkor ennyi erővel miért nem attól tartok, hogy mi lesz, ha otthon rosszul leszek? Aztán ez egy kicsit javult, már lemegyek egyedül is az utcára nagyobb szorongás nélkül, ha kell, de csak úgy céltalanul egyedül nem állok neki sétálgatni, ha nem kell mennem sehova. Pedig régen volt olyan, hogy csak úgy egyedül elmentem valahova, kitaláltam, hogy elmegyek vásárolgatni, ilyenek.

Most egy hete megint elég rosszul vagyok, 1 hétig ki sem mozdultam, mert elintéznivalóm nem volt, egyedül vagyok, levert vagyok, hányingerem is volt, de tegnap rávettem magam, hogy apámmal lemenjek egy kört sétálni. Semmi kedvem nem volt hozzá, de rákényszerítettem magam és mikor elindultam, szorongtam, de nem tudom mitől, hiszen csak sétálni mentünk és ott volt velem apám is.

Ha éppen valami előtt szorongok, stresszelek, akkor jellemző tünetek: szájszárazság, picit erősebb szívverés, fura érzet a számban, ezt nem tudom leírni. Ha úgy általánosságban szorongok, mondjuk akár ok nélkül vagy úgy, hogy nem tudom az okát és ez az érzés napokig bennem van, napokig rossz hangulatom van, akkor szinte mindig jellemző az, hogy nincs étvágyam, alig eszem/össze-vissza eszem (amikor úgy érzem, tudnék valamit enni, akkor bekapok valamit), esetleg hányinger (hányni még nem hánytam emiatt, csak öklendeztem), szájszárazság szintén, illetve enyhe fejfájás néha. És mindig reggel, délelőtt a legrosszabb.

Benne vagyok egy facebookos csoportban, ahol szorongással és depresszióval küzdő emberek vannak és ahhoz képest, amiket ott le szoktak írni, az én helyzetem és az én tüneteim semmiségnek tűnnek, de így is elég kellemetlen, megnehezíti a mindennapjaimat és aggódom, mi lesz így velem majd a jövőben és az egyetemen.

Pszichológust már felkerestem. Anyukám amikor ilyen rossz passzban vagyok, aggódik, hogy nincs-e valami komolyabb bajom, elég-e a pszichológus, nem kell-e orvos/pszichiáter, valami gyógyszer, ilyenkor én is megijedek, hogy valami komolyabb baj van-e velem.