Szerintetek is jó, ha a pszichológus és a páciens tudnak lazán, akár nagyokat nevetgélve beszélgetni, vagy már nem fér bele?

Úgy értem nem az a totál arctalan, bólogató, merev magatartás van a beszélgetéseken, hanem ha olyan a téma, akkor felszabadult nevetések, sztorizgatások is előfordulhatnak, illetve olyan lazább témák, mint a ki hol nyaralt, valamint ha olyan a szitu, akár a saját életéből is hoz példát a szakember (nem olyan véresen durva dolgokra kell gondolni, csak pl. iskolai tapasztalatok meg ilyesmi kötetlenebb témák).

Egy másik kérdezőnek írta itt valaki, hogy nem, a pszichológusnak teljesen kvázi ismeretlennek kell lennie, egy szimpla fehér lapnak, semmi sztorizgatás, csak reagáljon a kliensére és annyi. Én úgy gondolom, hogy nem tudtunk volna haladni megfelelően egy ilyen rideg, barátságtalan keretrendszerben. Nekem nem bólogató, pár kérdést feltevő robotra volt szükségem, hanem ténylegesen egy szakemberre.