Állandóan meg akarok felelni a másiknak, emiatt szorongok, mit tudnék csinálni, hogy ne érezzem ezt?

Ez a "A másik biztos azt gondolja rólam..." hozzáállás rám is nagyon jellemző volt (és még kicsit most is). Egy pszichológiai előadáson hallottam egy történetet, ami gyakran eszembe jut. Párok voltak jelen egy terápián és meg kellett mondaniuk, mit reagálna egyes szituációkban a párjuk. A másik fél többnyire azt felelte erre, hogy biztosan nem azt mondaná/gondolná, amit a párja tippelt. Szóval ha évek óta együtt élő párok sem tudják mindig kitalálni, a másik mire gondol, akkor én hogy tudnám megmondani, hogy kvázi vadidegenek mit gondolnak?

Azóta amikor észreveszem, hogy már megint próbálok gondolatolvasni és rástresszelek, akkor ez eszembe jut és összeszedem magam, hogy a fenébe is, ez vagyok én, nem tudhatom, mit gondol rólam, de ha hosszú távon szeretne jóban lenni vele, akkor előbb-utóbb el kell fogadnia engem így ahogy vagyok. Ha ez nincs így, akkor nincs rá szükségem. Olyan emberért meg, aki nem fogadná el a valódi énem, miért akarnék álarcot magamra erőltetni?