Sokan lettek depressziósak a vírus óta?

Ugyanez csak közel 30-hoz.

Egyedül fogok meghalni...

"Ne adjátok fel! legyetek erõsek, tavaszig birjātok ki, onnan jobb lesz"

Aha, legutóbb is ugyanezt gondolták az emberek, aztán lám hol vagyunk ismét... Soha nem lesz ennek vége.

Hát azért annyira nem rossz a helyzet, mint nálad és nem vagyok depressziós, de romlott a mentális egészségem, pszichológushoz is járok emiatt.

Korábban, a covid előtti években azért viszonylag boldog, mosolygós lány voltam, néha persze voltak problémáim, de nem úgy, mint most és végre tudtam pozitívabban gondolkodni.

Ez a covid helyzet, a korlátozások, bezárások, elszigeteltség meg ez az egész, ami folyik a világban, engem nagyon megviselt. Én sem attól félek, hogy a vírust kapom el (szerencsére még nem kaptam el), hanem a 8-as válaszolóhoz hasonlóan folyamatosan bennem van az az aggodalom, félelem, hogy vajon lesznek-e újabb korlátozások, ha igen, akkor milyenek és mennyire erősek, meddig fogják ezt még húzni, meg akárhányszor tervezek valamit, mindig eszembe jut, hogy lehet, hogy nem bírom majd megvalósítani a korlátozások miatt. Nekem jelenleg úgy tűnik, hogy ennek nem most lesz vége és mintha nem is akarnák, hogy vége legyen. Még nem adtam fel teljesen, vannak terveim és céljaim, amiket szeretnék megvalósítani és bízom abban, hogy jobb életem lesz, de már egyre negatívabban gondolkodom, egyre kevésbé tudok a jóra gondolni. Én sem akarok egy ilyen világban élni. És még fiatal vagyok, előttem az élet, de milyen fiatal éveim vannak/lesznek így? Aggódom a jövőm miatt, hogy milyen világban kell nekem majd élnem?

Tavaly év végétől kb. nyárig borzalmas állapotban voltam, kevésbé tudtam koncentrálni, fáradékonyabb voltam, nem volt kedvem semmihez, kimozdulni is alig volt kedvem, elkezdtem szorongani, sokszor sírtam, sokszor volt rossz kedvem. Most már egy fokkal jobb, de mindig bennem van a félelem attól, hogy mi lesz és nagyon idegesít az is, hogy minden kiszámíthatatlan és nem tudok így tervezni semmit.

A másik szintén, amit a 8-as ír, hogy egyszerűen nem akarom elhinni, hogy az emberek önként akarnak korlátozásokat, amikor ez egy csomó embert tönkretett/tönkretesz akár anyagilag, akár mentálisan.

Ami a legnagyobb változás nálam, az az, hogy egyre inkább kezdem feladni, egyre inkább negatívan látom a jövőt és komolyan aggódom, mi lesz velem. I

(Nem a 8-as vagyok)

#9-es: Igen ez engem is kivéve hogy énnekem késleltetve, idén jött elő.

Sokat gondoltam az öngyilkosságra, vagy hogy egyedül fogok meghalni.

Nem tudom hogy vane valóságalapja viszont valóságosnak tűnik.

Elég introvertált vagyok viszont szerettem azt amikor emberekkel együtt voltam. Igen annak is megvan a hátránya, utazni kell, elviselni mások fas.zságát. De akkor nem voltam egyedül a gondolataimmal.

Most a nap nagyrészében egyedül élek a lakásomban és hiába a testmozgás, a hobbik, a pszichológus. Elveszettnek érzem magam.