Miért vagyok ilyen?

Magányos szeretnék lenni, de mégsem. Ha egyedül vagyok, akkor társaságra vágyom, ha pedig társaságban vagyok, akkor egyedüllétre vágyom. Párkapcsolatot akartam, de most hogy lett már nem kell. Nyűgnek tartom, hogy ki kell mozduljak, hogy állandóan tartanom kell a kapcsolatot a párommal. Rokonokkal sem tartom a kapcsolatot, egyedül akkor beszélek velük, ha kötelező jelleggel a képembe nyomják a telefont vagy bevágnak az autóba.

Nem értem, hogy miért kezdeményeztem a páromnál. Nem lenne különösebben szükségem ilyen kapcsolatra. Nagyon tetszett nekem, hogy sütött róla az önbizalomhiány. Amolyan "úgysem nézne rám egy lány sem" gondolkodású. Kezdeményeztem nála, mert könnyen megszerezhetőnek tűnt. Be is jött, már az enyém. Nagyon kedves, nagyon udvarias, de zavar hogy időt kell töltenem vele. Tetszik, hogy mennyire kötődik hozzám. Azt hiszi, hogy másnak nem kellene, így próbálja a legjobbat kihozni magából, hogy nehogy elhagyjam.

Én érzem, hogy ez nem jó. A gondolkodásom, a cselekedeteim. Túl rendes srác, fülig szerelmes belém, de nekem nyűg egy párkapcsolat.

Miért vagyok ilyen? Miért csinálok ilyen hülyeségeket? Nehéz helyzetbe hoztam saját magamat ezzel. Nem is tudom, hogy mit kellene tennem most, hogyan kellene megmondjam neki, hogy nincs szükségem ilyesmire.