Hogy szokhatnék le arról a rossz szokásomról, hogy nem eszek, mert bűntudatom van miatta a párom miatt?

Gondolkoztam, hogy ezt a Párkapcsolatok menüben írom ki, de igazából neki semmi köze ehhez, ez csak az én fejemben van.

Nem is nagyon tudom elmagyarázni. Alapjáraton külön kasszán vagyunk, de felesben fizetjük a közös kiadásokat. Most jelenleg úgy alakult, hogy ideiglenesen, rövid időre apám segítségére vagyunk szorulva. Talán ez is közrejátszik, bár előtte is így éreztem. Egyszerűen nagyon nagy mértékben bűntudatom van, ha eszek, ezért nagyon ritkán és keveset szoktam, általában délután 4-5 körül, és ennyi egy napra. De akkor is nagyon rosszul érzem magamat előtte/közben. Valamennyire utána is, de inkább evés előtt és közben. Teljesen én se tudom, hogy miért, talán azért, mert úgy érzem, hogy nem érdemlem meg, illetve nem akarom, hogy a barátomnak azért kevesebb jusson, mert én is eszek. Illetve úgy érzem, hogy kompenzálnom kell valahogy, mert szerintem túl sokat költünk kajára (egyébként ha objektíven nézem, talán átlagosnak számítana), ezért inkább nem eszek, hogy legalább ne miattam legyen. Pedig ő mindig mondja, hogy egyek, meg csinál is nekem kaját (amit akkor se eszek meg, maximum a másnapi egy étkezésem alkalmával), szóval abszolút nem ő érezteti ezt velem, ez csak az én saját fejemben van. Sőt, én továbbra is szívesen főzök neki, csak én nem eszek belőle.

Borzasztó, mert mindig olyan éhes vagyok, és tök jó kajákat szokott csinálni (semmi extra, de én szeretem őket), és olyan jó lenne enni belőle, de egyszerűen egy hatalmas nagy gát van a fejemben, ami megakadályozza ezt. Nem tudom érthetően elmagyarázni, szerintem hasonló lehet, mint az anorexiánál, csak én nem hízás miatt nem eszek, és nem hánytatom magam.

(Egyébként egyszer gyerekkoromban is volt valami hasonló. Az oviban nutellás kenyér volt, amit akkor is imádtam, haraptam egyet, és végig bent tartottam a számban, nem nyeltem le, és a többit se ettem meg, mert úgy éreztem, hogy nem érdemlem meg. Nem tudom, hogy ennek van-e köze ehhez.)