Kilátástalannak érzem az életem,nem akarom feladni, de nem tudom mit tegyek?

Sziasztok. Eléggé összecsaptak a fejem fölött a hullámok, és egy rakás szerencsétlenségnek érzem magam. Akarmibe kezdek, soha nem sikerül, sosem a megfelelő emberbe szeretek bele, sohasem érzek sikerélményt. Kicsit bővebben kifejteném, ha nem baj...

24 éves vagyok, egy kis faluból költöztem Pest mellé. Jelenleg rokonoknál lakok, és hálás is vagyok azért, hogy segítettek rajtam, azonban az utóbbi időben megint magam alá kerültem minden tekintetben...

Eleinte nagy reményeket fűztem ahhoz, hogy na majd Pest mellett mennyivel több lehetőségem lesz, azonban nem érzem magam jól..

Netto 180 ezer forintot keresek jelenleg, ha kapok prémiumot akkor ez felmehet 230ra. Ez nem is hangzik elsőre rosszul, de az albérletem kapasból elvesz ebből 120 ezret, így szülői támogatásra szorulok. Az albérletem is elég lehangoló, pusztán egy szoba-konyha az egész, meg egy wc/tusoló, de olcsóbb nem volt sajnos... Pont ezek miatt szeretnék karriert váltani... Programozó szeretnék lenni, hogy végre lehetőségem legyen kitörni ebből a depresszív életből. Egy cég érdeklődött is utánam, és felvettük a kapcsolatot, azonban a tesztfeladatokon szinte biztosan el fogok bukni, mert láttam miket adtak fel... A jelenlegi varosomban nem ismerek senkit, nincsenek barátaim sem itt,pusztán a munkatársakat ismerem. A barátaim amúgy is mind elköltöztek már a szülőfalunkból, így csak neten tudunk kommunikálni egymással. Nők téren is elég szerencsétlen vagyok...jelenleg egy olyan lányt szeretek, aki Németországba fog költözni, mert ott ingyenes az orvosi egyetem,igy kb lehetetlen az egész. Ő amúgy sem szeret viszont, mert nem áll készen egy új kapcsolatra. Az exe eléggé mély sebeket ejtett rajta, majdnem ráment az egyetemi tanulmányaira a szakítás. Emellett rá se nagyon ér találkozni velem, mert c1-es intenzív nyelvtanfolyamon kell résztvegyen. Egy másik lány viszont nagyon kedvel... Ő azért szimpatizál velem, mert egy ambiciózus embernek ismert meg. Valóban az vagyok, csak éppen egy szerencsétlen imposztor is, aki csak álmodozik. Attól félek ha tudná, hogy milyen szerencsétlen életem van, akkor őt is elveszíteném.

Emiatt képtelen vagyok vele beszélni az érzéseimről, ami nekem fontos lenne egy kapcsolatban,vagy hogy beleszeressek...

A családi kapcsolataim is eléggé rosszak. Szeretem őket, de egész egyszerűen fárasztóak. Szüleim elváltak, de apám felőli mamám tartja a kapcsolatot anyámmal. Akármit mondok akárkinek mamám továbbadja, kicsit megváltoztatva. Ekkor mindig felhív vagy apám vagy anyám, hogy ez valóban így van ez, mire mondom hogy nem. Következő hívás kapasból mamám lesz, és értetlenkedik. Egyszerűen fogalmazva, mindent vagy háromszor kell elmondjak mindenkinek, hogy mégértsék.

Ezeknek nem szoktam hangot adni, mert tudom, hogy mindenkinek meg van a saját baja... Csak eltávolodnának tőlem az emberek... Az itteni rokonaim meg szintén leterheltek. Nem akarok a vállukra helyezni még súlyt.

Röviden tömören egy szerencsérlennek érzem magam,aki soha nem lehet boldog,és soha nem fogja elérni azt, amit szeretne. Nem hiába alszok naponta jobb esetben 5 órát...