Van a közeli ismerőseid közt olyan ember, aki borderline személyiségzavarban szenved? Hogyan "kell" bánni velük?

Fontos a határozottság, és jelezni kell, hogy velünk nem tehet meg mindent. Véleményem szerint a legsúlyosabb kombináció az összes komorbid személyiségzavar közül a nárcisztikus borderline. Bár az áldozat kifejezés nagyon drámain hangzik, valójában bárki az lehet, aki egy ilyen személynek épp az útjában áll. Tudnék még személyes tapasztalatokat írni: négyen nyaraltunk, a nárcisztikus borderline személyt ideig óráig jól viseltük, utána viszont szó szerint elkezdett pattogni. Ameddig mi nyugiban napoztunk és beszélgettünk, ő azt egy félórán belül megunta és teljesen mást akart csinálni. Ez az állandó unalomérzet sok mindenben megnyilvánult. Nem tudott 10 percnél tovább egy helyen ülni, unta a múzeumlátogatást, a sétáról nem is beszélve, nem lehetett vele egy lépést tartani, és a siettetésével nem is nagyon hagyta hogy kiélvezzük a dolgokat. Úgy éreztük magunkat, mintha egy gyerek társaságában lennénk, akire rá kell szólni hogy nyugodjon meg, és foglalja el magát valamivel. Ez a fokozott ingerkeresés a gyerekes magatartáson kívül állítólag az ürességérzetükből fakad. Nincs stabil identitásuk, ezért nem nagyon tudja őket lekötni semmi, nehéz nekik saját magukkal egyedül lenni. Amikor egy kiadós túra után az egyikünk könyvet olvasott, a másik főzött, a harmadik számítógépezett, ő körbe-körbe járkált a szobában és minket b*szogatott, hogy nem csinálunk semmit, holott csak meg akartunk pihenni és nem mindig vele foglalkozni, vagy nem azonnal buliba menni. Eleinte úgy tűnt, hogy mániás epizódja van, de ez az igény, hogy minden éjjel bulizzunk, és csináljunk valamit nagyon könnyen át tudott csapni egy erős rosszullétbe és lehangoltságba. Az utóbbi főleg akkor történt, amikor nem teljesült a kívánsága és el kellett viselnie, hogy a másik embernek is vannak igényei. Mindig ő akarta megparancsolni, hogy hova menjünk, de azt már nem igazán vette figyelembe, hogy rajta kívül van még a társaságban 3 ember, akik például útközben megéheztek, vagy esetleg mást szeretnének csinálni. Ha nem úgy alakultak az események, ahogyan azokat őfelsége kigondolta, akkor extrémen besértődött, ami akár heves dührohamokba is átcsapott. Még rengeteg mindent fel lehetne sorolni, de szerintem az empátia hiánya, vagy az arra való képesség hiánya okozza náluk a legtöbb bajt. Sajnos nem igazán értik meg, hogy nemcsak körülöttük forog a világ. Az illetővel, akiről írtam, elég nehéz volt tervezni, de végül sikerült megbeszélni, hogy melyik hétvégén tudnám vendégségbe fogadni (külföldön élt, és repülővel jött). Két héttel később, amikor már megvette a repjegyet, szólt, hogy hozná az expasiját is, ha nem bánom. Nálam ez sajnos nemcsak úgy volt, eleve gyerekekkel élek, és az ilyesmit előre szokás megbeszélni. Persze nyilvánvalóan tudta, ha később szól, akkor nagyobb valószínűséggel mondok igent. Akár még fogadtam is volna az exét, ha normális kapcsolatuk lett volna, de az egész tele volt zűrzavarral, konfliktussal, veszéllyel, sőt a csávó ráadásul kokainfüggő is volt (volt ott is bőven személyiségzavar). Még a kapcsolatuk során rengeteget civakodtak, néha verekedtek is. Az, hogy magával hurcolta volna az expasiját is egy előre megbeszélt dologra csak azt bizonyította, hogy a borderline személyek nehezen zárják le a kapcsolataikat, nehezen engedik el a másik embert, ha egyszer ráfüggenek. Amikor közöltem vele, hogy bocs, de nem ezt beszéltük, én csak téged vártalak, akkor a passzív agresszió után bedobta a szokásos hisztériát és megpróbált érzelmileg zsarolni. Nagyon idegölő tud lenni, hogy nem fogadják el a másik ember verzióját, nem tudják megérteni, hogy a másik embernek is saját élete van, és ha akarunk valamit, akkor azt bizony először meg kell beszélni az illetővel.

Különösen nehéz, hogy ők minden érzést 10x, de legalább 100x intenzívebben élnek át, mint mi, jó és rossz irányban is. Ezért nehéz elmagyarázni nekik, hogy nincs miért túlreagálni a dolgokat. Sajnos érzelmileg egy 13 éves gyerek intelligenciáját tükrözik, ezért pont úgy is kell velük bánni. Ők azok, akik valószínűleg soha nem fognak felnőni, kivéve ha felkeresnek egy jó szakembert. Felnőtt testbe zárt gyerekek, akik még nem tanulták meg szabályozni az érzelmeiket, és nem tanulták meg, hogy hogyan működik a világ. Az éretlenség sajnos abban is megnyilvánult, hogy a személy, akivel kirándultunk nem tudott mélyebb témákról beszélgetni, jellemzően közönséges véleménye volt mindenről, vagy olyan, ami egy éretlen személyiségre vall.

12-es vagyok.

Én ismerek (ráadásul nárcisztikus) borderline-t. A borderline-ra rájött magától, de nem is gondolta, hogy nárcisztikus. Persze az, de sose figyelt rám, meg is lepődött, hogy mondtam, hogy tudom. 0 empátia, ha valami nem neki kell, akkor az már felejtős is. Úgy értem, szó szerint felejtős. Semmi súlya sincs, már el is felejtette: semmi kéztetés a figyelemre, a foglalkozásra. Ha neki kell valami, akkor SOS, most, gyorsan. Telefonál, intézkedik, a saját fülemmel hallottam, hogy az édesanyjának mondja: "de nem érted, hogy nekem kell?!".

Semmire és senkire nem kiváncsi, ami neki nincs épp a hasznára, ami épp nem az ő kedvéért létezik. Más nem létezik, nem is él, amikor épp nincs rá szüksége. Minden egyes alkalommal ez bizonyosodik be. Amikor mégis van, úgy kerül elő és olyan kedves és szeretni való, mintha mindig az lenne...

Sajnos(?) látom benne mindig a kis szeretni való embert, segítenék. Lányt, és így szerelmes vagyok belé mindörökké, nyilván ezért visel meg ennyire nagyon. És ezért mentem tönkre.

Ha fáj szeretni

Ez egy könyv, olvasd el.

#17

Aztat olvastam😅