A marihuána miatt történhetett ez?
Amit tudni kell rólam, hogy eléggé szorongó, ismeretlen közegben eleinte visszahúzódó személy vagyok.
Nem igazán tudom hogyan fogalmazzak jelenleg, de megpróbálom.
Pár éve ki próbáltam a marihuánát. Be pánikoltam. Mostanáig nem csináltam, viszont nemrég újra megpróbáltam. Jó volt, lassan kezdtem és keveset. Semmi baj nem történt.
Utána múlt héten adtam még egy alkalmat, ami nem úgy történt ahogyan kellett volna. Túl sok volt. Be pánikoltam teljesen, hánytam, azt hittem,hogy meghalok, stb.. ami ilyen tüneteket produkál ugye..
Nem szeretném többet újra csinálni.
Viszont azóta naponta többször szédülök, ájulás kerülget. Itthon is. De főleg városban, boltokban, munkahelyen. Nem tudok szinte olvasni, oda figyelni sem mivel szédülök közben és össze folynak a betűk vagy a számok. Nagyon nehezen tudom értelmezni a mondatokat. Ettől az érzéstől nagyon félek amikor jön, nagyon nehéz kontrollálni. Nem tudom mi lehet a baj, vagy lelkileg mi történt velem. Folyamatosan félek, hogy mikor jön újra elő. Nagyon nehéz gondolatot is váltsak. De biztos vagyok abban, hogy a szer miatt történt ez. Nem tudom, hogy mitévő legyek, vagy hogyan próbáljam rendbe tenni ezt magamban.
8
Én is ezt írtam 1-ben. Akinek hajlama van vmi mentális betegségre, annak előhozza. Az más kérdés, hogy vannak, akik nyugodtan szívhatnak-fújhatnak bármit, semmi bajuk tőle, aztán olyan mentális betegségeik vannak, hogy ihaj.
11
Ezért nem kéne felelőtlenül füvezgetni, lehet lepontozni, de inkább igyon meg 1-2 cidert vagy vmi lightos piát.
Oké, kiderült, hogy mi az az indica.
#8
Érdekes. Én rendszeresen fogyasztottam fehéret 1 éven át minden nap kb. Pánikbeteg lettem tőle és pont, hogy a fű segített minimálisra csökkenteni a rohamok számát.
#18
8-as vagyok.
Nekem is van a baráti körömben olyan, akinek sokat segített ezen az, hogy elszív néha 1-1 füves cigit. Nekem rosszabb napjaimon az is súlyosabbá tette a pánikot, ha csak simán rágyújtottam, de még elektromos cigivel is. Szóval tényleg érdekes, nem is értem. Lényeg, hogy nálam mostanra minimalizálódtak a rohamok, szóval kerülök minden dolgot, ami kihozhatná.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!