Nem hagy nyugodni, hagy édesapámtól nem tudtam elköszönni halála előtt.(?)
Az a helyzet, hogy én külföldön élek, a család pedig Magyarországon. Ennek ellenére apukámmal nagyon szoros kapcsolatban álltunk, kb mindennap beszéltünk egymással írásban, valamint heti 3x minimum felhívtam. Elkapta a covidot még márciusban, nagyon aggódtam miatta mert sok krónikus betegsége volt. Az elején meglepően jól viselte, sőt az utolsó információm az volt róla, hogy javul az állapota, ezt ő maga mondta. Aztán egyik napról a másikra nagyon rosszul lett, összeesett, beszélni is alig tudott, mert nagyon alacsony volt a véroxigénszintje. Pont amikor ez történt kora este 6 előtt, hívtam 2x is, de már egyszer sem tudtam vele beszélni. Tesóm mondta, hogy mi történt, apához mentőt hívtak nem sokkal ez után. Mondtam tesómnak, hogy hadd beszéljek apával, de ő azt mondta, hogy most ne, mert alig tud beszélni és kb 10 másodpercenként elalszik. Aztán amikor kijöttek a mentők, rátették az oxigénmaszkot és sokkal jobban lett, már beszélni is tudott rendesen. Ekkor mondtam tesómnak, hogy felhívom apát (ekkor már vitték a kórházba), de ő azt mondta, hogy a telefonja nincs nála, hanem egy táskában van elől a mentősnél. Itt nagyon bánom, hogy nem hívtam fel, mert ha a mentőst megkértem volna, szinte tuti, hogy hátravitte volna apának a telefont (feltéve, hogy felveszi). Aztán mikor bevitték a kórházba, még próbáltam elérni, de esélytelen volt, mert először elvitték vizsgálatokra (CT, vérvétel stb) és rögtön vitték utána az intenzívre. Itt se tudtam felhívni, mert telefont nem lehet bevinni. Az egyik orvost sikerült reggel 6-kor elérnem, ekkor már apa magasáramlású oxigénterápiát kapott. Azt mondta az orvos, hogy ha nem javul ez után sem az állapota, akkor lélegeztetőgépre kell tenni. Itt vétettem a 2. nagy hibát, hogy nem kértem meg az orvost, hogy vigyen be neki egy telefont. Nagyon le voltam sokkolva, az az igazság, hogy eszembe se jutott, csak utólag. Pedig ekkor még el tudtam volna neki mondani amit akartam, neki nem is kellett volna válaszolnia, mert rajta volt az oxigénmaszk. Nem sokkal utána lélegeztetőgépre kellett rakni a súlyos tüdőgyulladás okozta légzési elégtelenség miatt.
Felemészt a tudat, hogy nem tettem meg mindent azért, hogy tudjak vele beszélni. 2x is elszalasztottam a lehetőség, egyszer amikor a mentővel vitték be, egyszer meg amikor már az intenzíven volt. Vajon mit gondolhatott, hogy már nem is érdekel, hogy mi van vele?😪
válasza:
válasza:😢 nagyon sajnalom es a legmelyebben egyutterzek veled... En sem tudtam elkoszonni Apukamtol.
Ezzel a buntudattal valoszinuleg meg birkozni fogsz egy jo ideig, hiaba mond barki barmit. Teny, hogy kar magad emeszteni, mert utolag sajnos semmin nem valtoztathatunk... barcsak lehetne... azzal tudlak csak vigasztalni, hogy Apukad tudta hogy nagyon szereted,te is tudod, hogy o nagyon szeretett, ez allando, nem valtozik. Nem is biztos, hogy abban az allapotaban fel tudta volna fogni, hogy pontosan mi tortenik...
Nagyon sok erot a gyaszmunkahoz ❤️
Köszönöm mindkettőtöknek❤️
#2-es nagyon kedves vagy, hogy ezt így leírtad, tényleg jól esett. Te is fogadd őszinte részvétem, remélem azóta már jobban vagy.😊
válasza:Őszinte részvétem. Az ilyen szinte felfoghatatlan, nincs semmi ami segít, csak az idő.
Elfelejteni nem fogod, csak már nem fogsz mindig fájdalommal rágondolni. A gyász sokáig tart, és nagyon nehéz megbírkózni vele. Én biztos vagyok benned, hogy apukád nagyon szeretett téged, és tudta, hogy te is szereted őt, és békével a lelkében távozott.
Nekem nagymamám halt meg három éve. Én is átmentem egyszer hozzá, mikor beteg volt, de aludt, nem akartam felébreszteni. Anyák napján akartam újra átmenni, akartam neki virágot venni. Sajnos pont aznap halt meg. Apám ültetett le, és mondta el, mi történt. Mikor átmentem, már halott volt. Sose felejtem el, mert anyám mellette volt, és mikor a szobába léptem, és köszöntem, csak anyám köszönt vissza, a mamám nem... Sose volt ilyen azelőtt. Emlékszem a nyitott szemére, ami a semmibe meredt és a feltartott karjára. Nem tudtam beszélni már vele én se.
Utána hazajöttem. Közel laktunk egymáshoz. Csak fürdeni akartam és fel akartam öltözni rendesen. De még meg akartam nézni utoljára. Mikor odaértem, a halottszállítók már betették az autójukba, nem láttam. Pár napig semmit se tudtam csinálni. Semmi se kötött le. Pörgettem a Facebookot, de a máskor oly érdekfeszítő posztok teljesen érdektelenek lettek számomra. A munkahelyemen nem tudták a munkahelyi folyamatok és feladatok elvonni a figyelmem. A temetés nagyon rossz volt. Akkor nem tudtam meglenni egyszerűen.
Sokszor kijárkáltam utólag a sírhoz. Volt hogy éjszakánként. De azon a nyáron sokat beszéltünk a családban a mamámról. Az segített. Gyászos egy nyár volt az. Még nyaraláson is a foci vb meccsei után a fő téma a mama volt. Nekem nagyon sokat jelentett és nagyon sokat segített, hogy a családommal ennyit beszéltünk a mamáról. Ez neked is segítene. Nyugodtan hívd fel testvéredet, édesanyádat és beszéljetek apukádról. Nekik is segíteni fog a gyászban. Eleinte nagyon fájni fognak ezek a beszélgetések, de segítenek a feldolgozásban.
Nekem mamám három éve ment el. Még most is néha előttem van az arca, és van, hogy érzem a fájdalmat. De már sokszor jó kedvvel tudok gondolni rá. Ez idő. Édesapám az ő édesapját (az én nagyapámat) 21 éve veszítette el. De a mai napig van, hogy sírva beszél róla. Elfelejteni sosem fogod, de enyhülni fog a fájdalom, és ha néha fájó szívvel gondolsz is rá, már nem fogja az életed minden percét ez a fájdalom uralni.
Mamám temetésén a lelkész azt mondta, sok erőt kíván a gyászoló családnak gyászuk elhordozásához. Ezzel nagyon szépen kifejezte miről van szó: ez olyan, mint egy teher, amit hordozni kell.
Sok erőt kívánok neked is a gyászod elhordozásához!
válasza:Ugyanezt átéltem. Mindig mellettem volt, de én nem tudtam. Ez a legszörnyűbb ebben az egészben. Kórházban az ember aki felnevelt, fogta a kezed, és te nem lehetsz ott vele. Engem is gyötör a bűntudat. Én is azt beszéltem vele utoljára, hogy már jobban van.
Viszont biztos vagyok abban, hogy a legkevésbé sem vágyott volna rá, hogy a gyerekei abban a kiszolgáltatott állapotban lássák. Az èn utolsó képem róla, hogy mosolyogva megölel. Jókedvűen, és egészségesen. Rá egy hónapra elment.
Belegondoltam, hogyha nekem gyerekem lenne, minden vágyam az lenne, hogy így maradjak meg az emlékeiben.
Nem mi hibáztunk. Túl gyorsan történtek az események, és ilyenkor felfogni sincs idő, nemhogy cselekedni. Erre nem lehet felkészülni, főleg ilyen hirtelen. Ne emészd magad, azzal csak annyit érsz el, hogy beleőrülsz. Azt pedig nem akarná.
Rád az apukád, rám pedig az anyukám vigyáz tovább fentről.
válasza: válasza:Őszinte részvétem kérdező!
Az idő majd segít valamennyit.
Sajnos én sem tudtam elköszönni az Apukámtól,nagyon hirtelen halt meg.December 23.-án...azóta nem karácsony a karácsony.
Véletlenül nem Te írtál ki tavasszal egy kérdést,hogy kihívjátok-e a mentőt Apudhoz? Mert nekem a kockákból mintha az állna össze!
válasza:Köszönöm mindenkinek a válaszokat, nagyon kedvesek vagytok. Mindenki, akinek elhunyt a mamája, anyukája vagy bármilyen rokona, őszinte részvétemet küldöm!😪 Kitartást nektek is. Már kicsit talán jobban érzem magam a válaszok elolvasása után. Valaki nagyon jól írta, hogy végig bennem volt a remény, hogy apa majd felépül, ezért sem erőltettem minden áron a telefonálást..:(
#7 szia, de igen én írtam ki még március végén. Sajnos apum nagyon nem szeretett volna bemenni, de ha napokkal előbb be is megy - ami kizárt lett volna, mert teljesen jól volt, enyhe láza volt csak - akkor se valószínű, hogy tudtak volna rajta segíteni (ezt egy orvos barátunk mondta), ugyanis a tüdőgyulladás már tuti megvolt neki, valamint az egyéb társbetegségek is, amik súlyosbították a kór lefolyását.😪 Egyébként ügyesen felismertél, jó szemed van az ilyenhez.:)
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!