Miért képzelem azt el állandóan, hogy olyan emberek, akikkel max. néha szoktunk beszélni, de nagyon szimpatikusak valamiért, és meg is bíznék bennük...?

értem mire gondolsz. ameddig ezt tudod tudatosítani, h ez a képzeleted szüleménye én azt mondom, erős a képzeleterőd és amikor stresszelsz ezzel pótolod az emberi kommunikációt. mondjuk az már necces, h figyelnek téged-- ha rosszabbodik az állapotod akkor doki, mert ez már súrolja az egyik mentális betegség határát. én nem vagyok doki, de a paranoid skizofréneknél szokott ilyen lenni. de amíg tudod magadról, h ezt te irányítod és úgymond élénk a fantáziád, addig nincs ok aggodalomra. de azért más-normális emberek közt- ezt ne hozd fel, mert rögtön skatulyáznak bolondnak. ha ilyen kreatív az agyad, mert az, akkor kamatoztasd valahogy, tanulj vmit, írj verseket , rajzolj stb. én naplót vezetek, meg színezek, de már nem mondom el az embereknek, h épp min megyek át, mert rögtön elmebajosnak mondanak. ha rosszabbodik az állapotod-akkor pszichiátria, lehet már minden betegséget gyógyszerrel karban tartani, én is szedek, kb. normális életet élek. de tudom a határaimat, normál emberekkel nem barátkozok :D nem értenek meg. szóval vmivel kösd le magad, vmit alkoss, mindenkinek van vmihez tehetsége, keresd meg, neked mihez van.