Hogyan tudom abbahagyni a sírást és picit megnyugodni?

Nincs itthon semmi ilyen jellegű gyógyszerem, pedig én is gondoltam erre. Éjszakás műszakra, pedig nagyon toppon kellene lennem mentálisan.

Pszichológushoz járok, mondjuk nem rég kezdtük. Holnapra van hozzá időpontom, addig kellene kibírnom és h ne nyírjam ki magam addig, mert jelenleg nagyon küzdök a gondolat ellen.

Nem tudok pihenni, nem tudok aludni, becsukom a szemem és az elmúlt napok borzalmai kattognak a fejemben megállás nélkül, újraélek mindent. Az olvasás szokott segíteni, de most arra se tudok koncentrálni. A kezeimet véresre mardostam, h egy kicsit enyhítse a feszültséget, de ez sem segít túl sokat. Fogalmam sincs, h mihez kezdjek magammal, nehéz távoltartanom a borzalmas gondolatokat, de a szeretteim miatt nem akarok magamnak ártani. A párom kérdezte tegnap, h mi baj (cheten, nem is mondtam neki, h ennyire szarul vagyok, csak, h nem vagyok jól) , elmondtam neki, és tudatta velem, h ő hosszú távon az én problémáimat nem fogja bírni, ha nem változtatok... Még egy rúgás...

Köszönöm. Próbáltam én is ezeket, legtöbbször segítenek, de most nem hallok, nem látok semmit, csak a problémáim. Nem tudom, hogy megyek ki délután így emberek közé...

Próbáltam a forró zuhanyt is, de ott is folytatódik...

Életemben egyszer, 6 évvel ezelőtt voltam ilyen állapotban egy nem várt, bozalmas esemény után, de akkor táppénzre tudtam menni. Most ezt nem tehetem meg, sőt keményen helyt kellene állnom ma este

Azt hiszem, h eddig bírtam

Legutóbbi más volt, az élettársam elhagyott, mire hazaértem a munkából, ráadásul ki is rabolt, rengeteg pénzt vitt el. Akkor nem tudtam az okát, de célozgatott rá, h bajba került, azt hittem, h engem véd, én meg aggódtam érte. Másnap reggel találtam a gépemen olyan üziket, amiben nőkkel levelezett, amik egyértelművé tették, h megcsalt és csak kihasznált. Ekkor el tudtam engedni, 2 nap kellett, h kiheverjem, de ez kevésbé fájt, mint a mostani, mert akkor benne csalódtam, most meg magamban. Neki nem kell megbocsátanom, de úgy nem lehet élni, ha magamat gyűlölöm. Egy értéktelen, alkalmatlan, szerencsétlen, idióta ember vagyok, aki egyáltalán nem hiányozna erről a világról senkinek 2 emberen kívül. Ezért a 2 emberért tartom magam. Szerintem a páromnak is könnyebb lenne, ha elnyelne a föld.

Nem érzem azt, h van erőm kikelni az ágyból, futni meg végképp nincs.

Nem hiszem, h szerencsés lenne az én bajommal másokat terhelni

Röviden és tömören: teljesítmény és tökéletességkényszer, egy rossz nap, amimor nem voltam túl összeszedett, egy rosszul viselt kritika, ami párosult a túlterheltséggel és a túlérzékenységgel és egy kolléga, aki nagyot rúgott belém, akire eddig kb félistenként néztem fel...

Ha ezek után is érdekel, ha rámírsz, elmesélem, de szerintem az ilyen nyavalygást senki se szereti hallgatni