Akinek Asperger-szindrómás a párja, mennyire tudsz rá támaszkodni?

Gyerekkoromban diagnosztizáltak Aspergerrel, majd ezt megváltoztatták egy másik rendellenességre, betegségre. Úgy gondolom, hogy ez téves volt és valóban Aspergeres vagyok (ez csak az én laikus véleményem).

Volt már pár kapcsolatom, de sosem ajánlanám magam. Elviselhetetlen tulajdonságaim vannak, amelyek megnehezítik a társas interakciókat.

Én szintén autizmus spektrumzavarral élek. 28 éves férfi vagyok, ebből az életem nagy része elment arra, hogy a társas kapcsolatokról és az emberi érzelmekről tanuljak. Azonban én sem tudom ajánlani ezt a kalandot számodra, ugyanis egészen sok barátnő után még mindig ott tartok, hogy nem hiszem, hogy valaha képes leszek boldoggá tenni egy nőt.

Mondjuk sokat lehetne beszélgetni arról, hogy kinek mit jelent a támasz. Rengeteg jó tulajdonságom van; én ha ilyen partnert találnék, komolyan boldog lennék.

- megbízható és önálló vagyok, sosem okozok gyakorlati vagy érzelmi problémát

- a gyakorlati problémamegoldásban rengeteget segítek

- meg tudok nevettetni embereket

- örökre megjegyzek mindent, amit mesélsz nekem

- és már nagyon is képes vagyok megértésre és együttérzésre.

Azonban mindez semmit sem ér, mert hosszabb távon boldogtalanok lesznek mellettem az emberek. "Elmagányosodnak" mellettem, állítólag.

- extrém kevés beszélgetést és találkozást igénylek

- hiába érzek és hiába van meg minden elméleti tudásom, hogy mire lehet szüksége egy nőnek egy rossz időszakban, általában mindig túl gyakorlatiasan közelítem meg a problémáját és hiányozni fog számára az érzelmi támasz

- nagyon rosszul kezelem a logikátlan dolgokat, mint például a női hisztit: hamar megfájdul a fejem és szinte azonnal eldöntöm, hogy jobb lesz nekünk egymás nélkül

- energiákat ugyan képes vagyok lekötni, pl. közös sporttal vagy játékkal, de végül úgyis megkapom, hogy nem együtt, hanem egymás mellett csináljuk ezt.

Nem akartalak elijeszteni, de... tényleg nem tudom, milyen embernek lehet jó egy ilyen kapcsolat.

28/F

Engem tavaly diagnosztizáltak Aspergerrel. Barátaim és párkapcsolatom sosem volt, gyereket nem szeretnék. Meggyőződésem, hogy 100%-ban alkalmatlan vagyok egy párkapcsolatra.

Fent már említették a tipikus tüneteket, én szintén:

- képtelen vagyok empátiára

- nem tudok érzelmi támaszt nyújtani, meg akarom oldani a problémákat, egyenesen idegesít, ha valaki sajnáltatja magát

- extrém sok egyedüllétre van szükségem

- nagyon gyorsan, akár pár hetente változik az érdeklődési köröm. ilyenkor semmi másról nem lehet velem beszélni, ezért inkább nem kommunikálok a családommal sem, mert idegesítem őket

- vannak fura szenzoros és rutinhoz kötött dolgaim, amit a környezetem nehezen tolerál

Mióta elmondtam a szüleimnek az Asperger diagnózist, szégyellnek, még a közeli rokonainknak sem merik bevallani, emiatt megromlott velük a kapcsolatom.

A kérdésre válaszolva, szerintem nem támaszkodhatsz rá, segíteni segít, ha gyakorlati problémát kell megoldani, nem tölt fel energiával. Az idődet nem veszi el, mert nem akar veled időt tölteni.

Egyébként én sosem értettem miért hívják az Aspergereseket pesszimistának, engem ez kifejezetten zavar, sokszor megkaptam én is a családtól/kollégáimtól.

26/L

Nem nagyon fogsz tudni. 8 évet bírtam, teljesen felőrölt, hogy mindig odafigyeljek, hogy mit hogyan mondjak, mit hogy kell elviselnem, cserébe próbált exem mindent megvenni- ezt én úgy éreztem, hogy kihasználnám, illetve teljesen elmagányosodtam mellette, nem egy újabb cuccra hanem szeretetre lenne nekem szükségem, érzelmi kommunikációra, támaszra.

Nekem nem jött össze.

#6

Olvastam egyszer Kaszás Péter - Nézz szembe önmagaddal című könyvében egy olyan listát, ami alapján könnyen meghatározható, hogy mennyire vagy empatikus:

a. Nem érted meg, mi a problémája, és nem is érdekel.

b. Megérted ugyan a problémáját, de nem igazán

érdekel.

c. Sajnálni kezded.

d. Teljesen érted a problémát és racionális tippeket

adsz a megoldására.

e. Megérted a problémát és érdekel is, amit kifejezésre

is juttatsz a számára.

A lista a következő definíció alapján jött létre:

Az empátia definíciója a könyv szerint:

Az empátia azt jelenti, hogy

képes vagy teljes mértékben

megérteni a másik ember szempontját,

és ezt a megértésedet kifejezésre is

tudod juttatni, azaz, biztosítani tudod

a másik felet afelöl, hogy érted őt.

Én ez alapján azt gondolom, hogy te empatikusabb vagy, mint gondolnád.

Javaslat az önsajnáltató emberek kezelésére:

1. lépés: Meggyőződés arról hogy az illető szeretne-e változtatni az adott

helyzeten. (Pl. így: Szeretnél változtatni ezen a helyzeten?)

- Ha nem szeretne:

2. lépés: Kilépés a szitációból. (Pl. így: "Akkor nincs miről

beszélnünk.")

- Ha szeretne:

2. lépés: "Mit tettél eddig ennek érdekében?"

3. lépés: "Mit tudsz tenni ennek érdekében?"

4. lépés: "Mit szeretnél tenni ennek érdekében?"

5. lépés: Ha eljutottál eddig a pontig, itt mondhatsz javaslatot, ha

van.

Az asszertív kommunikációval is javíthatsz még a kapcsolataidon.

Ha jól olvastam a sorok között, sokszor érezted úgy, hogy a szubmisszivitás az egyetlen lehetőség, és nagy valószínűséggel az új kapcsolatok kialakításán való gondolkodás közben is felmerül, mint félelem

A kérdés már csak az, hogy miért tartod 100%-ban alkalmatlannak magadat egy kapcsolatra?