Miért érzem ezt?

Sziasztok

Nagyon régóta érzem úgy, hogy nincs minden rendben. Nagyon sok ambivalens érzés fogalmazódik meg bennem, amire nem tudok magyarázatot adni, illetve nem tudom a miértjét sem. Érzett már valaki ilyeneket közületek? Miért volt, és mi volt a megoldás?

1. úgy érzem, nem szeretnek engem itthon;

Valójában jómódú családban nevelkedtem. Ettől függetlenül, nem az anyagiak álltak nálunk a központban; nagyon sok hangsúlyt fektettek a szüleim a minőségi időre, és a szeretet nálunk valóban egy igen jelentős családi köteléket képviselt. Mégis úgy érzem, hogy engem itthon nem látnak szívesen, nem szeretnek itthon. (Ugyanis egyetemre járok, viszont a COVID helyzet miatt hazaköltöztem)

Valójában mindenki dolgozik, a testvéreim is, csak én nem. Habár eddig az egyetemet kitűnőre végeztem, gyakran úgy érzem, mintha arra utalnának, hogy nem csinálok semmit. Az egyetemi támogatáson kívűl nincs anyagi bevételem, viszont nem nagyon merek pénzt kérni sem a fent említett okok miatt, függetlenül attól, hogy anyagi szempontból egyáltalán nem lenne probléma. Vállaltam most már iskola mellett munkát, de a rengeteg tanulnivaló miatt nagyon nehezen bírom, azonban csinálom már, mivel ez el van várva tőlünk. Mégis úgy érzem, a családban én vagyok a fekete bárány. (Hozzátenném, én vagyok az első a családban aki felsőoktatásban vesz részt.)

2. Úgy érzem, nem vagyok boldog és sokat stresszelek, minden indok nélkül. Sokszor semmi indokom nem lenne arra, hogy stresszeljek, vagy boldogtalan legyek, mégis az vagyok. Ilyenkor gyakran elgondolkodok azon, hogy de miért is van ez? Hiszen nincs semmi olyan, ami miatt, ezt kellene éreznem. Nemrég volt egy olyan pont, amikor kifejezetten boldognak kellett volna lennem, de valahogy úgy éreztem, hogy nem lehetek boldog, hiszen minden jó után valami rossz jön, hogy nem lehetek boldog mert jelenleg nincs rendben semmi...Pedig nem így volt...Néha csak úgy minden ok nélkül sírni tudnék...

3. Rettentően félek a haláltól. Szembesülnöm kellett azzal, hogy az élet mennyire törékeny. Bárkitől elbúcsúzok, mindig megfordul a fejemben a kérdés, hogy mi van, ha most látom utoljára? Nem tudok elképzelni egy embert aki meghal, nem mozog, nem érez..és nem tudok belenyugodni a gondolatba hogy egy halott ember nincs többé. Félek, hogy mivan ha engem vagy egy szerettemet elütnek az utcán, karambolózunk, vagy csak egy hírtelen betegség miatt meghalok/meghalnak. Félek hogy nincs velük elég időm, és hogy nem tudom elengedni őket...

Tudom, hogy nagyon zavarosan írtam le mindezt, viszont valahogy így is érzem magam, illetve így is fogalmazódnak meg bennem ezek a dolgok. Mit tudnátok mondani erre nekem, miért lehet ez?

Köszönöm szépen, ha elolvastátok, és segítetek nekem. 21/F