Szeretetéhség eltörlése?

Húsz éves fiú (többen neveznek férfinak, de sajnos attól lelkileg és szellemileg is messze állok) vagyok, egyetemista, részmunkaidös állással. Kedvelem a munkám, kedvelem az egyetemi oktatókat, még a koronavírusos idöszak sem viselt meg annyira. Egyetlen problémám azzal van, hogy úgy érzem szükségem van szeretetre.

Sajnos bármennyire is szomorú, de jelenlegi kulcsszavaim a témáról a következők (valamennyire időrendi sorrendben):

kidobott, elfecsérelt idő; fáradtság; kegyetlenség; hazugság; igazságtalanság; szomorúság; bűnhődés; tanácstalanság; feldúltság; bosszúvágy; megnövekedett öngyilkosságra való hajlam; öngyilkossági kisérlet; fásultság; inszomnia; sírógörcs. Most ennyi jutott eszembe elsőre.

Tudom, igen, evolúciós tény és reflex a szeretet iránti vágy/éhség/stb, viszont a fent leírtak alapján ez nekem nagyon nem ér ennyit. Bármennyire is szeretem a gyerekeket, tőlük is elment a kedvem. (Valamint: talán már kitalálható, de barátnőm nem is volt, vszeg nem is lesz) Szóval, ismételve kérdésem; milyen mód/módok létezik/léteznek ezen érzések eradikálására? Szeretnék végre valahára az egyetemre és a munkámra összpontosítani.