Mit csináltok, amikor kilátástalannak tűnik minden?
Véletlenül a mentális egészség kategóriához sodródtam, és láttam, hogy mennyi ember kér segítséget, tanácsot, olyan is, aki már az öngyilkosságot fontolgatja. Sok embernek van szüksége támogatásra, segítő szóra, de nehéz lenne mindenkinek egyesével válaszolni, így gondoltam felteszem itt a kérdést azoknak, akik hasonló helyzetben voltak, vannak, hátha, akár csak egy ember is talál valami számára hasznosat.
Nem gondolok nagy dolgokra, csak apróságokra, amik mégis segítenek átlendülni egy-egy nehéz pillanaton.
Például, amikor én kilátástalannak érzem az életem meg szoktam nézni az Amelie csodálatos életét, mert szeretem, ahogy Amelie a kezébe veszi a dolgokat, örömöt visz azoknak az életébe, akiknek szüksége van rá, megbünteti azokat, akik megérdemlik, helyreállítva a világ egyensúlyát, miközben ő is megtanulja meglátni az apró csodákat, legalábbis az én olvasatomban.
A másik film, amit meg szoktam nézni, az a Vándorló palota, mert tetszik benne, ahogy Sophie, a hősnő elfogadja, hogy öregasszonnyá változott, egyáltalán nem siránkozik miatta, képes meglátni benne a lehetőségeket, és mindent megtesz, ami tőle telik, hogy kihozza a helyzetből a legjobbat.
Ezen kívül most éppen Marcus Aureliust olvasok, meg egyéb szofistákat, mert úgy érzem, hogy a gondolkodásmódjuk segít kiszakadni egy kicsit ebből a közösségközpontú világból és újból megtalálni benne a helyemet, elfogadni azt, ami velem történik.
Másoknak is vannak ehhez hasonló rituáléi, amik átsegítik a nehezebb időkön, vagy csak egy-egy rossz pillanaton?
Minden választ, bátorítást és gondolatot előre köszönök!
Ahogy az 1-es írta, a sport sokat tud segíteni. Nehezen veszem rá magam mikor ilyen állapotban vagyok, de miután végzek, mindig sokkal jobban érzem magam.
Egyébként motivációs, önismereri videókat nézek youtube-on, az is sokat segít.
Nekem az is megnyugvást ad valamennyire, ha feljövök ide GYK-re és látom, hogy nem vagyok egyedül a problémákkal, mindenkinek vannak, nemcsak nekem. Így nem érzem annyira egyedül, elveszettnem magam.
Illetve igyekszem a pozitív dolgokra fókuszálni az életemben, és hinni abban, hogy minden rossz is okkal történik az életben, ami hosszútávon a javamat szolgálja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!