Az, hogy 31 éves kort megértem, de még nem volt igazán mély kapcsolatú barátnőm, a depresszió miatt lehet?

Szóval vannak meg voltak barátaim, de nem tudtam velük megosztani a legbensőségesebb gondolataimat, mivel a szüleim sem voltak sosem kíváncsiak arra, hogy mit érzek, vagy valóban mit gondolok, meg ha megosztottam velük, anyukám vissza is élt vele. Ugyanakkor ez rossz érzés, ez miatt kicsit szorongok is , de attól is, hogy ha elmondanék dolgokat, pl.: a gyerekkoromról, amit a szüleim cselekvései miatt sokszor kellett szégyellenem ( apukám alkoholhoz sokszor nyúlt). Amúgy depressziróra már jó pár éve gyógyszert is szedek, lehet, hogy ez miatt is van, hogy nehezen nyílok meg embereknek?

Mi lenne a helyes, hogy kellene hozzáálnom a dolgokhoz?