Egzisztenciális krízis karantén alatt - egyetem, frontin, alkohol?

Eddig is voltak önértékelési és egyéb problémáim, az önpusztítás számomra nem újkeletű dolog. De a karantén óta kezdek teljesen becsavarodni és elszigetelődni a valóságtól és régi önmagamtól. Nem vagyok egy nagy szociális ember, ritkán jártam el bárhova is, de én leginkább hallás után szeretek tanulni, személyesen. Online sokszor csak egy rakat szakcikket kapunk, amit magunknak kell elemezni. Arról nem is beszélve, hogy mindig is féltem a telefonhívásoktól, pláne ha videó is társul hozzá. Szóval a szorongásom a karantén óta durván felerősödött. Kissé perfekcionista is lettem, de nem saját magamnak akarok megfelelni, hanem inkább a tanáraimnak, vagy szimplán csak elkerülni a beégést.

Szóval elkezdtem frontint lopni a családtagjaimtól. Egy ideig tényleg lenyugtatott és elvoltam magamnak, de semmit nem segített, ha például prezentálnom kellett vagy időre dolgozatot írni, online felelni. Ugyanúgy remegett mindenem, ráadásul az agyam is folyton leblokkolt. Képtelen vagyok jó teljesítményt nyújtani még akkor is, ha egyébként tanultam vagy ismerem a témát.

Így kipróbáltam valami mást: egyre erősebb italokat kezdtem inni, 20-30% alkoholt egész nagy mennyiségben. Nagyon tetszett az elején, mert úgy látszott tökéletesen hatásos a melankóliámra, egy ideig-óráig mindig nagyon jó kedvem volt, visszatért a motivációm is - de sohasem tartott ki sokáig. De a teljesítményem természetesen nem javult, sőt egy ideje rohamosan elkezdtek romlani a jegyeim. Talán tényleg elkezdtek sorra elhalni az agysejtjeim, a tudatom pedig egyre homályosabb. Valamiért a karantén óta nem tudom kihozni a maximumot magamból. Sokat segített, hogy élőben viszonylag érdekesen, élvezetesen tudok beszélni, de így online úgy érzem csak elveszek a sok diák között, semmi esélyem, hogy kitűnjek. Még csak egyedi gondolataim sincsenek mostanában, akkora az anyag, hogy azt is alig tudom számonkérésnél időben beadni.

Igazából nem tudom, miért nyúltam a pirulákhoz, vagy éppen az alkoholhoz. Mint említettem, valamiért mindig önpusztító ember voltam, ennél durvább módszerekkel is. Akkor is, ha épp úgy érzem, semmi bajom, néha csak beüt egy gondolatfoszlány és vége, azon gondolkozom, mekkora szr vagyok, sosem lesz belőlem senki, pláne nem értelmes, érdekes intellektuális ember. Most épp nincs számonkérésem két hétig, a pirulákat este szedem, de nem minden nap. Legalább aludni tudok nyugodtan. Iszogatni csak a hangulata miatt szoktam és hogy legyen energiám tanulni, mert feldob. De ez olyan, mint egy ördögi körforgás. Akinek volt már baja ezekkel a szerekkel, illetve szorongással, egisztenciális krízissel küzdött: ti hol tartotok most? Esetleg hasonló tapasztalatok?