Egy pszichologus vagy pszichiater hogy beszelteti azt, aki fel, es semmit nem mer mondani?

Minden előttem írt válasz hasznos + még egy fontos infó: sok különböző pszichológiai iskola létezik, és mind más eszközöket használ. Voltam egy évig egy olyan pszichológusnál, aki csak ült és bólogatott, ami engem halálra frusztrált, hiszen ilyen alapon magamban is megbeszélhettem volna a megbeszélnivalóimat. Aztán másik terapeuta évekkel később persze kérdezte is, hogy voltam-e már korábban terápián és milyen volt és mondtam ezt neki, és tán ezért is volt ő partnerebb számomra, de tán alapból más stílust képviselt.

Ami mindenkiben közös az tényleg az, amit írt is itt vki: erőszak nélkül, türelmesen, ítélet, kritika, hibáztatás nélkül.

Végtelen eszköztárral, érzékenységgel, odafigyeléssel, téged támogatva, a neked megfelelő módszerékkel!

Érdekes - talán másnak is -, hogy miután a néma bólogatót én fölöslegesnek éreztem, egyrészt biztosan nem volt az, már csak azért sem, mert a nők alapból - legalább is saját tapasztalataim szerint és az A férfiak a Marsról, nők a Vénuszról... c. könyv szerint is - "fejen kívül" oldják meg problémáikat, ellentétben a férfiakkal (igen, általánosítás!), én mindenképpen és egy csomó mindenre rájöttem közben úgy, hogy kibeszéltem magam, kibogoztam magam végül is, és most még az is eszembe jutott, hogy kérdezte egy dührohamomnál, hogy miért nem partnerem, hogy milyen partnert szeretnék tőle látni és mondtam neki, hogy szemmagasságban beszélő partnert szeretnék, aki kb. kollegaként tekint rám, nem lenéz fentről és ha nem is barátként, de szakértő társamként kommunikálna velem (nem mintha én terapeuta lennék, de határozottan érdeklődő évek óta...), és ami az érdekes, hogy aztán én el is hagytam Magyarországot és csak külföldön kerültem ahhoz a másik szakemberhez, akiről írtam a 11. hozzászólásomban, hogy sokkal partnerebb volt számomra, és először annak tudtam ezt be kapásból, hogy persze, mert külföldön minden máshogy megy, itt végre normálisak az emberek, míg itteni magyar barátnőm mondta, hogy simán lehet, hogy csak más iskolát képviselt a kettő, van dinamikusabb meg statikusabb vagy mélyebb (nem mintha a másik felszínesebb lenne!) terápia, és vszeg még iskolákon belül is annyira terapeutája válogatja, hogy kivel van meg a kémia és azon kívül is ki milyen eszközöket használ és kinek mi jön be, szóval én inkább azt tanácsolnám minden érdeklődőnek a terápia iránt, hogy higgyen a szakmában és keresse a számára megfelelő terápiát, iskolát, pszichológiai módszert, szakembert, azaz ne adja fel azzal, hogy egy emberrel nem ért el semmit, arról nem is beszélve, hogy tán csak akkor érezzük úgy, hogy semmit nem haladtunk, miközben tán ez nem is igaz, csak nem vesszük még észre olyan közelről...

Az eredeti kérdésre válaszolva még jobban meg a közös minden módszerben az, hogy a szakember nem kritizál, nem hibáztat, nem ítélkezik, nem adhat tanácsot sem, hanem mindent megtesz azért, hogy biztonságosan érezd magad, hogy bizalmas légkör legyen közöttetek, hogy megbízz benne, mert csak akkor tud segíteni, ha maximálisan megnyílsz neki, ami csakis így lehetséges.

Itt jegyezném meg azt is, hogy Amerikában úgy van pszichológusa kb. mindenkinek, mint bébiszittere, a jóléti társadalom kelléke, hiszen mindig van miről beszélni, mindig van mit turkálni a másik lelkében, naná, és pláne, ha szégyenletes tabu sem övezi a szakmát vagy azt, hogy valaki terapeutához jár, akkor máris könnyebb annak is szembenézni az igényével, aki amúgy emiatt nem mer segítséget kérni. Szóval le a szégyennel, és kérjen segítséget mindenki, aki egyedül nem boldogul.

Kívánom, hogy mindenki találja meg a számára megfelelő terapeutát!