Hogyan ne pánikoljak még jobban a járványhelyzettel járó következmények miatt? Van olyan rajtam kívül akit nagyon megvisel a helyzet,vagy túlreagálom?

Szerintem nem kell bemutatni nagyon a helyzetet, valószínű sok embert hátrányosan érint ez a helyzet. Nem sajnáltatni szeretném magam, tisztában vagyok vele, hogy sokaknak rosszabb, de ettől én nem érzem magam jobban.. sőt. Minden nap megnézem a híreket ezzel kapcsolatban és az új fertőzöttek számát, bár tudom, hogy ez sokszor nem segít és nem is kell mindent elhinni,amit feltesznek az internetre. De már annyi féle cikk és vélemény van, hogy sokszor teljesen össze vagyok zavarodva. Ami a legjobban kikészít az egészben, az a bizonytalanság, hogy nem tudni, hogy alakul, lesznek-e nagyon szigorú korlátozások stb. Azt hozzátenném, hogy nem magamat féltem attól,hogy elkapom, a szeretteimet féltem, és természetesen betartom az előírásokat mert másokra is szeretnék tekintettel lenni, sose nyávogok, és panaszkodok mondjuk a maszk miatt, elfogadtam, hogy ez van. Legjobban nem is a vírustól félek, hanem attól, hogy ez már mindent meg fog változtatni, és örökké pánikban, bezárkózva fogunk élni, állandóan rettegni kell majd, hogy holnap még lesz-e állásom. Vendéglátásban dolgozom, viszonylag szerencsés vagyok, mert visszavettek,miután újra kinyitott a hely, de most ki tudja megint mi lesz, hogy tervezzen így az ember bármit is. Mióta újra felfelé mennek a számok,szinte másra sem tudok gondolni, úgy érzem semmi nem érdekel, nem tudok belekezdeni semmi értelmes dologba, csak vagyok és szorongok, és szörnyű gondolataim vannak , mondjuk már évek óta, nem a járvány hozta elő az csak rátesz egy nagy lapáttal. Sokszor nem tudom megállni, hogy ne tegyek kárt magamban, főleg, ha elrontok valamit. Nem tudnám megölni magam szerintem, de sokszor vágyom arra, hogy ne éljek (mert úgy érzem hogy teher vagyok és csak ártok a környezetemnek ). Muszáj dolgoznom, hogy hasznosnak érezzem magam, ezért is rettegek az újabb leépítésektől. Meg persze valamiből élni is kell. Sokszor ok nélkül elkezdek sírógörcsöt kapni, vagy pánikolni, úgy hogy úgy érzem nem kapok levegőt és m

Valahogy az is megijeszt, hogy ez a helyzet nemhogy összehozza hanem inkább széthúzza és uszítja egymás ellen az embereket. Úgy érzem nem leszünk figyelmesebbek egymással, és ráadásul így hogy minden online lesz szinte a személyes kapcsolatok még jobban kikopnak majd..Úgy örültem, hogy most kicsit ki lehetett mozdulni, el tudtam végezni a tanfolyamom gyakorlati részét és egyebek, amik régen teljesen normális, mindennapi dolognak számítottak. Sajnálom, ha panaszkodásnak tűnik, de nem tudom kihez forduljak, úgy veszem észre, hogy sokan teljesen lazán veszik, nem idegeskednek, mert nincsenek egyedül és biztos munkahelyük van (még akkor is ha korlátozások vannak) én ennek örülök, nem szeretném, hogy más is rossz helyzetben legyen, csak úgy érzem senki nem ért meg, hogy mindenki elfogadja, beletörődik, csak én nem tudok túllépni azon, hogy ez a dolog már belépett az életünkbe. teljesen kétségbe ejt a bizonytalanság. Van valaki, akinek van hasonló problémája és fél? Mit tehetek, hogy jobban el tudjam fogadni és ne vegye át az irányítást a helyzettől való rettegés?