Létezik, hogy úgy jöjjek ki a depresszióból, hogy szeritem mar a személyiségem része lett? Mentális problémáim gyerekkorom óta vannak.

A nem depressziós emberek soha nem fognak megérteni minket, el sem tudjak képzelni, hogy min megyunk keresztül, en pedig azt nem tudom elképzelni, hogy egy öntudattal rendelkező emberi lény, hogy lehet kibékülve magával az élet szerkezetével es az élettel, amit élnünk kell. Őszintén azt gondolom, hogy csak az alacsonyabb intelligenciával rendelkezők nem tapasztalnak meg soha ilyen periódusokat. Megszuletunk, majd elég hamar fel kell fognunk, hogy egy nap meg is fogunk halni, ami bármikor megtörténhet es így kell élnünk minden nap. Meg kellene barátkoznunk az öregedés folyamatával. Bármikor történhet bármi. Ahhoz képest, hogy mennyire fejlett élőlények vagyunk a többihez képest, extrém módon sérülékenyek vagyunk, mind fizikailag, mind lelkileg. Egy egyszerű megbotlásból lehet egy olyan esés, ami végzetes lehet. Az eletben semmi, de semmi logika sincs. A társadalmi különbségek akkorák lehetnek, mintha az egyik ember egy csótány lenne, a másik pedig egy isten. Es ebbe csak random beleszületik mindenki. Őszintén nem tudom más hogy van ezekkel a dolgokkal, de szeritem pont, hogy annak van igaza, aki így gondolkodik es ezeket átlátja. En személy szerint hülyének is éreznem magam, ha ebben az eletben jól érezném magam es családkozom, hogy csak nagyon kevesen gondolkodnak el ezen minden nap. Es ezzel együtt gyűlölöm magam, amiért egyelőre gyáva vagyok kilépni az életből.