Miért érzek ilyen mértékű szégyent?

Nagyon szégyenlem magam. Az utcára se akarok már kimenni. (testképzavarom van, nem tudom hogyan nézek ki pontosan.) Az utcán megnéznek, főleg a férfiak. Az üzletben követnek, mindenki egyből észrevesz, mindenhol. Valamikor ez jól jön, de valamikor nagyon nem kellene. Az üzletben mindig kinéz magának legalább egy ott dolgozó. Ennyire gyanús lennék? A férfiak úgy néznek rám, mintha akarnának. Nagyon kellemetlen, sőt legszívesebben a földbe süllyednék.

Hosszúnadrágba kellemesen érzem magam, és az emberek is inkább pozitívan közelednek felém. Viszont rövidnadrágba ennek az ellenkezője igaz. Nem járhatok nyáron hosszúnadrágba! Éppen beszélgettem egy ismerősömmel és elkezdtem egy mondatot azzal, hogy "mint egy mágnes vonzom a", erre közbe vágott és befejezte azzal, hogy "férfiakat". Nem tudtam mit reagálni, ezért eltereltem a témát, hazamentem. Ez nem jó! Bárki jóbarátomnak próbálok erről beszélni, úgy viszonyul hozzám, mintha azt akarnám, hogy irigykedjen. Úgy érzem magam, mint egy könnyűvérű. Akkor, ha senki sincs a közelemben is az jár a fejemben, hogy túl kevés a ruha, vagy félreérthető a mozgásom, a gesztusaim... Nem tudom jobban kifejteni, egyszerűen szégyenlem magam, folyamatosan. Napokon át felvagyok, képtelen vagyok aludni. Csontsoványra fogok fogyni, nem érdekel már! Az öngyilkosság is az eszembe jutott, de sose tenném meg. Nyávogásnak tűnhet, de ha voltál már ebben, biztosan tudod, hogy nem az.

Mit csináljak?

Megakarok szűnni. Nem akarom, hogy észrevehető legyek. Semmi sincs rajtam, ami olyan feltűnő. Segítsetek, kérlek!